Ugrás a tartalomra
Pannon RTV/Ürményi Frigyes

Még mindig 50% alatt az oltottak száma Szerbiában

2021.07.25
12:04
Forrás
Szerbiai RTV
A szerbiai lakosok 48,49 százaléka kapta meg eddig a koronavírus elleni védőoltást, ami kevés a nyájimmunitás kialakulásához - mutatott rá Zlatibor Lončar a Pink televízió műsorában.

A szerb egészségügyi miniszter elmondta, támogatná az egészségügyi dolgozók, a taxisofőrök, illetve azon személyek kötelező oltását, akik rendszeresen sok emberrel találkoznak. Problémásnak nevezte továbbá a fiatalok oltakozását, hiszen továbbra is kevés azoknak a száma, akik fel szeretnék venni a védőoltást.

Zlatibor Lončar
oltás
koronavírus elleni harc
koronavírus elleni védőoltás

Most

22:44

Harc a melldaganat ellen - A szűrés életet menthet

Október a mellrák elleni küzdelem hónapja, vagy más néven: rózsaszín október. A cél, hogy felhívják a figyelmet a szűrővizsgálatok fontosságára. A Közügyek kisfilmjének is az a célja, hogy tudatosítsa a nőkben, hogy van élet a rák után.
22:26

Falugondnokok a terepen

2015-ben létrejött a falugondnoki szolgálat Vajdaságban. A család nélkül maradt idős személyek, a kisnyugdíjasok, illetve a szociális esetek számíthatnak a falu- és tanyagondnokok segítségére.
19:28, Frissítve: 20:02

Hazatalálás

Hazatalálás címmel nyílt meg a magyarkanizsai születésű Pósa Károly kiállítása a helyi Dobó Tihamér Képtárban a községnapi rendezvénysorozat részeként.

Népszerű

Aleksandar Vučić: Aki mer, az nyer

Aki mer, az nyer - mondta magyarul Aleksandar Vučić szerb államfő Horgoson. Ezzel a mondattal Orbán Viktor magyar miniszterelnök Szerbia felé irányuló politikáját jellemezte.

Fogjunk össze a tiszaszentmiklósi Szarvák családért!

Ismét jó szándékú emberek segítségét kéri a tiszaszentmiklósi Szarvák Krisztina és családja. Az édesanya tavaly egyedül maradt hét gyermekével, miután férje rövid, súlyos betegség következtében elhunyt.