Ugrás a tartalomra

Október elsejétől érvényesek a nyugdíjaskártyák

2023.09.19
14:09
2023.09.28
17:50
Forrás
Pannon RTV
Október elsejétől érvényesek az új nyugdíjaskártyák. Ezzel kapcsolatban ma újabb 16 intézménnyel írt alá szerződést a Köztársasági Nyugdíj- és Rokkantbiztosítási Alap. A kártya felmutatásával a nyugdíjasok kedvezményeket kaphatnak.

2023. március 15-e óta lehet igényelni az új nyugdíjaskártyákat Szerbiában. A dokumentum bizonyos kedvezményekre is feljogosít meghatározott üzletekben, illetve intézményekben egész Szerbia területén.

A kártyákat augusztus végén elkezdték kézbesíteni. Több mint 860 ezer nyugdíjas igényelte. Arról, hogy mikor kapják kézhez a dokumentumot a nyugdíjbiztosítási alap tájékoztatja az érintett nyugdíjasokat. Eddig több mint 600 vállalat jelentkezett, hogy részt vesz az akcióban, amelybe a Szerbiai Gazdasági Kamara is bekapcsolódott.

Milun Trivunac, igazgató, Szerbiai Gazdasági Kamara: „A legnagyobb kereskedelmi láncok mellett meg kell említeni a gyógyszertárakat, hentesüzleteket, pékségeket, egyéb intézményeket, amelyek elengedhetetlenek a nyugdíjasaink élete és vásárlóereje szempontjából, akik ugyanúgy részt vesznek ebben az akcióban. Szintén meg kell említeni a nagyszámú egészségügyi intézményt, a gyógyszertárakat, a rendelőket és így tovább, akik részt vesznek az akcióban.”

December 5-ig minden szerbiai nyugdíjas egyszeri 20 ezer dináros támogatásban részesül - mondta Relja Ognjenović. A Köztársasági Nyugdíj- és Rokkantbiztosítási Alap igazgatója kiemelte, ezt a politikát folytatják a továbbiakban is. „Ennek a politikának a folytonossága az új generációs nyugdíjas kártya, amellyel szerettünk volna a pénzbeli juttatások és a nyugdíjasok gyógyfürdőbe történő utazásai mellett egy újabb intézkedést bevezetni, amivel a nyugdíjas pénze többet ér a fogyasztásban.”

Azok a nyugdíjasok, akiknek havi járandósága 40 ezer dinár alatt van, pontokat is gyűjthetnek vásárláskor. 500 dináronként egy pont szerezhető. A kártya igénylése nincs dátumhoz kötve. Bárki, aki a későbbiekben válik nyugdíjassá igényelheti azt.

Siniša Mali, pénzügyminiszter, Szerbia: „A Köztársasági Nyugdíj- és Rokkantbiztosítási Alap a kártyákat már elkezdte kiküldeni a lakcímekre, azoknak, akik igényelték. Azok, akik még nem igényelték, bármelyik pillanatban megtehetik, megtehetik online a nyugdíjbiztosítási alap oldalán, vagy a Szerbiai Posta fiókintézeteiben, akár a Postatakarék fiókintézeteiben, és a nyugdíjbiztosítási alap fiókintézeteiben is. Az űrlap kitöltése nagyon egyszerű, ahogy az igénylés folyamata is.”

Szerbiában összesen mintegy 1,7 millió nyugdíjas van.

nyugdíjas kártya
kedvezmény
Milun Trivunac
Szerbiai Gazdasági Kamara
Relja Ognjenović
Köztársasági Nyugdíj- és Rokkantbiztosítási Alap
Siniša Mali

Most

22:25

Mága Zoltán koncertezett Topolyán

A hegedűművész Pásztor Istvánnak, a Vajdasági Magyar Szövetség elhunyt elnökének emléke előtt tisztelgett az eseménnyel a Sarlós Boldogasszony-plébániatemplomban.

Népszerű

Elhunyt Guba Éva, a Pannon RTV újságírója

Kollégánk hosszabb ideig tartó betegség után ma hunyt el - tudatta szerkesztőségünkkel családja. Guba Éva 2020 óta volt a Pannon RTV munkatársa, mint Tisza-menti tudósító.

Az egekbe szökött a malachús ára

Élősúlyban öt-hatszáz dinár, a hentesüzletekben a felpucolt malachús kilogrammja 900, de helyenként akár már az ezer dinárt is elkérik érte.