Ugrás a tartalomra

Ružić: Még nem tudni az iskolakezdés időpontját

2021.01.04
12:58
Forrás
Telegraf, Magyar Szó
Egyelőre lehetetlen megmondani, mikor térhetnek vissza a tanulók az iskolapadokba - mondta Branko Ružić.

A szerb oktatási miniszter kiemelte, a koronavírusjárvány-helyzet alakulásának megfelelően intézkednek majd, de a végső döntést mindenképp a köztársasági válságstáb hozza majd meg.

A diákok 0,4-0,5 százaléka fertőződött meg koronavírussal, míg az oktatásügyben foglalkoztatottak nem egészen 5 százaléka, ami kedvezőnek mondható - mondta Ružić.

Branko Ružić
második félév
iskola
tanítás
oktatás
Szerbia

Most

18:45, Frissítve: 18:58

Dušan Duda Ivkovićra emlékeztek a parlamentben

Aleksandar Vučić szerb államfő azt mondta, büszke arra, hogy Szerbiának volt egy ilyen embere, aki bár fizikailag eltávozott, de soha nem hagyja el Szerbiát, és az ország sem fogja őt elfelejteni.

Népszerű

Leégett egy autószerelő műhely Szabadkán

A villámgyorsan a helyszínre érkező tűzoltók már csak a környező épületeket tudták megvédeni a lángoktól. A tűz szerencsére emberi életet nem követelt, azonban a kár tetemes. Az illetékesek szerint nem önhiba, hanem elektromos zárlat okozta a tüzet.