Ugrás a tartalomra
Pannon RTV

Sikeres a falugondnok szolgálat Vajdaságban

2019-11-08
12:54
2019-11-08
22:19
Forrás
Pannon RTV
Jövőre mintegy 30 százalékkal bővülhet a falugondnok szolgálat Vajdaságban - jelentette be ma Pásztor István.

A Vajdasági Magyar Szövetség elnöke kiemelte, egyes helyeken bővítenék a szolgáltatást, és a területi lefedettséget is növelnék. A mai sajtótájékoztatón a rendszer eddigi négyéves működéséről is beszámoltak, továbbá azt is elmondták, hogy a Mága Zoltán koncertsorozat során összegyűlt pénz is a napokban a CMH-irodához, valamint a gondozottakhoz kerül.

Hamarosan beköszönt a tél, a falugondnokok készen állnak az új feladatokra ebben az időszakban is. Némedi Normand Hajdújárás, Ludas és Királyhalom falugondnoka 4 éve, a kezdetektől fogva: „Heti szinten 30 emberhez járok, napi szinten hat felhasználóhoz jutok el. Eddig fűnyírás volt, jön a fabehordás, bevásárlás, készülünk a télre.”

Kereken 4 éve működik a szolgálat. 17 önkormányzat 50 településén teljesít szolgálatot a 20 tanyagondnok. A 4 esztendő alatt a csaknem 74 ezer látogatás során mintegy 175 ezer szolgáltatást végeztek el. Ebbe bele tartozik a fűnyírástól kezdve a tűzifa hasogatáson át a bevásárlás, a gyógyszerbeszerzés és a gondozott orvoshoz szállítása is. Jelenleg 753 felhasználója van a rendszernek. A szakmai hátteret a szabadkai Caritas biztosítja.

Ric Gábor, igazgató, Caritas, Szabadka: „Személyre szabott segítséget nyújtunk, amire az idős embernek szüksége van, azt próbáljuk megoldani. Ettől függ, hogy kétnaponta, hetente, havonta vagy többhavonta járnak ki a gondnokok, és létezik egy szezonalitás is, tehát egy dolgot csinálnak az egyik és mást a másik évszakban.”

Magyarkanizsa, Törökkanizsa, Zenta, Csóka községekben, valamint Nagykikinda város területén további településekre terjesztik ki a rendszert, valamint Temerinben és Tiszakálmánfalván is elindítanák a szolgálatot - jelentette be Pásztor István, a VMSZ elnöke: „A bővítés létrehozásához szükséges anyagi források biztosításán dolgozunk. Bizakodó vagyok, azt remélem, a következő év elején ezeket a bővítéseket meg tudjuk csinálni.”

A VMSZ elnöke kitért a Mága Zoltán koncertsorozatra is, amelynek védnöke volt. A jótékonysági akció során 1,7 millió dinár, azaz mintegy 15 és fél ezer euró adomány gyűlt össze: „A felajánlás az volt, hogy a tanyagondnoki rendszer támogatottjai számára fogjuk az eszközöket felhasználni. Az összegyűlt pénz a napokban elkerül a CMH-hoz. A mai találkozásunk egyik feladata az kell, hogy legyen hogy megbeszéljük, meghallgassuk hogy látják azok az emberek, akik napról-napra házról-házra járva folyamatosan érintkezésben vannak a támogatottakkal, mire volna szükség. Ennek a 753 embernek a támogatására fogjuk az összegyűlt pénzt felhasználni.”

A vajdasági falugondnok hálózatot a VMSZ a CMH-irodával és a Caritas-szal közösen működteti a Magyar Kormány támogatásával. 

Kereken 4 éve működik Vajdaságban a falugondnok szolgálat. 17 önkormányzat 50 településén teljesít szolgálatot a 20 tanyagondnok. Ez az idő alatt csaknem 74 ezer látogatás során mintegy 175 ezer szolgáltatást végeztek el a gondnokok. Ebbe bele tartozik a fűnyírástól kezdve a tűzifa hasogatáson át a bevásárlás, a gyógyszerbeszerzés és a gondozott orvoshoz szállítása is. Mága Zoltán 10 napos koncertsorozatának 20 állomásán 1,7 millió dinár, azaz mintegy 15 és fél ezer eurónyi adomány gyűlt össze, ami hamarosan a Falugondnoki szolgálathoz kerül. Az összegyűlt pénzből a mintegy 750 támogatott számára vásárolnak nélkülözhetetlen eszközöket.

falugondnok
Vajdaság
Pásztor István
magyar kormány

Most

19:18, Frissítve: 19:25

Jótékonysági Lutheránus bál Ludason

Csaknem 200 fő részvételével tartották meg Ludason a 3. Lutheránus bált. Az eseményen a verbászi evangélikus templom renoválási munkálatainak folytatására gyűjtöttek pénzt.

Népszerű

Keresi a rendőrség

Nagy erőkkel keres egy férfit a szerbiai rendőrség, akit nemi erőszak kísérletének elkövetésével gyanúsítanak. A bűncselekményt Belgrádban, a szerb főváros Vračar nevű részében követte el.