Ugrás a tartalomra

Munkaakció a palicsi Magyar Kultúrközpont környezetének rendezésére

2022.03.05
12:11
2022.03.05
17:00
Forrás
Pannon RTV
Sokan ragadtak gereblyét szombaton a palicsi Magyar Kultúrközpontnál. A munkaakció keretén belül a művelődési ház bejáratát és környékét tisztították meg. A megmozduláson többek között részt vettek a Palics–Ludas Közvállalat munkatársai is.

Nagy volt az érdeklődés szombat délelőtt az önkéntes munkaakcióra. Többen nem először vesznek részt ilyen megmozduláson.

Slavica Tot, a palicsi Nyugdíjas Egyesület elnöke: ”Minden évben részt veszünk az ilyen munkaakciókon. A könyvtárban és a rendőrségen is segédkeztünk, a helyi közösséget is rendezzük. Mindig itt vagyunk a helyi közösséggel és mindig segítünk.”

A VMSZ Nyugdíjas Fórumának tagjai örömmel vettek részt az akcióban – nyilatkozta stábunknak Nagy Katalin a fórum elnöke. Hozzátette, ha már itt ez a gyönyörű ház, akkor kötelességének érzi eljönni és segédkezni a szépítésében.

Az akció célja, hogy az épület környéke tisztább legyen, és az érkezők könnyebben megközelíthessék azt – emelte ki Dobó Márta. A Palics–Ludas Közvállalat igazgatója kifejtette: „Úgy gondoltuk, hogy egy munkaakcióval tudnánk átláthatóbbá, nyíltabbá tenni a teret, hogy mindenki tudja és lássa ezt az épületet, hogy könnyen idetaláljon a művelődési házhoz. Az idei évben már nagy tervek, nagy események előtt állunk, és úgy gondoljuk, hogy méltóképpen szeretnénk fogadni az idelátogatókat.”

Az ilyen megmozdulások közösségépítő jellegűek és fontosak a környezetünk megóvása szempontjából is – hangsúlyozta Gyivánovity Dániel a VMSZ köztársasági parlamenti képviselőjelöltje. Kiemelte, hogy a hosszú távú stratégiát illetően nincs annál fontosabb dolog, hogy megőrizzük a bolygónkat, a helyet ahol élünk.

A szervezők elmondták, a jövőben is szeretnének ehhez hasonló akciókat is megvalósítani.

Palicsi Magyar Kultúrközpont

Most

15:50, Frissítve: 18:52

Berobbant a turistaidény Palicson

A nyárias időjárásnak köszönhetően a tó körüli sétányon, a vendéglátóhelyek teraszain és a fagylaltozók környékén is sokan voltak a délutáni órákban.

Népszerű

Új életre kelhet a Fidelinka

Beruházás a régió egyik legismertebb malomipari vállalatába - egyebek mellett ezzel a témával foglalkozott a Közügyek.

Megtalálták az eltűnt tinédzsereket

A Novi Pazar-i rendőrök vasárnap este megtalálták azt a két tinédzsert, akiknek eltűnését április 2-án jelentették – erősítette meg a rendőrség.