Ugrás a tartalomra

Erdőtüzek pusztítanak Dél-Európa több országában - VIDEÓ

2023.08.23
21:52
Forrás
euronews.com
A Dardanellákon egy időre fel kellett függeszteni a hajóközlekedést a rendkívüli helyzet miatt.

Vastag füstoszlopok ölelték körül Athént reggel a görög főváros szélén égő bozóttüzek miatt. A lángokat országszerte táplálják az erős szelek, a 40 fok közeli csúcshőmérsékletek pedig tovább rontanak a helyzeten.

A görög fővárostól 30 kilométerre északra található Párnisz-hegy lábainál fekvő Filí falu közelében lángra lobbant erdőtűz már a szomszédos várost fenyegette, ahol három idősotthonból ki kellett költöztetni mintegy 150 embert a helyi alpolgármester szerint.

Több mint kétszáz görög tűzoltó, valamint önkéntesek, katonák és rendőrök, illetve tűzoltó helikopterek és repülőgépek napok óta megfeszített ütemben, éjjel-nappal dolgoznak, de Athén az európai uniós tagállamok segítségét is kérte a tűzoltáshoz. Németország, Svédország, Horvátország és Ciprus tűzoltó repülőgépeket, Románia és Csehország több tucat tűzoltót és víztartályokat küldött Görögországba.

Az észak-görögországi Évrosz tartományban szombaton keletkezett erdő- és bozóttüzek nyomán legalább tizenkilenc ember, vélhetően illegális bevándorlók elszenesedett holttestét találták meg kedden egy leégett erdőben, Avantasz falutól délre.

Az athéni ügyészség gyújtogatás miatt indított nyomozást az ügyben - számolt be a görög állami rádió (ERT) szerdán.

„Vizsgálják meg az erdőtüzek okait, beleértve a lehetséges szervezett bűnözői tevékenységet is" - idézte Georgia Adeilini görög legfőbb ügyész Évrosz tartomány ügyészeihez írt levelét az ERT.

Ezen a tartományon át halad a Törökországból Európába vezető egyik legismertebb migrációs útvonal, és mivel a térségbeli lakosok közül nem tartanak nyilván eltűnteket, a hatóságok feltételezik, hogy bevándorlók válhattak a lángok áldozatává.

A görög állami televízióban bemutatott műholdképek szerint az évroszi erdőtüzek miatt keletkezett vastag füstfelhő nyugatra vonulva elérte egészen Korfut és a Jón-tengert is.

A füst a Halkidikí-félszigeten is látható:

Mindeközben Törökország északnyugati részén, az Évrosszal szomszédos Canakkale tartományban is erdőtüzek pusztítanak két napja. A török katasztrófavédelem helikopterekkel és tűzoltókocsikkal egész éjjel dolgozott a tüzek megfékezésén.

Ali Yerlikaya török belügyminiszter szerint kilenc faluból több mint 1200 lakost kellett kimenekíteni, közülük 48 orvosi ellátásra is szorult.

A török hatóságok tájékoztatása szerint elővigyázatosságból több idős beteget elszállítottak a helyi egészségügyi központokból.

A Tribeca tengerhajózási ügynökség szerint az Égei-tengert és a Fekete-tengert összekötő Dardanellákon áthaladó tengeri forgalmat ideiglenesen ismét fel kellett függeszteni a jelentős füst miatt és azért, hogy a helikopterek és repülőgépek vizet gyűjthessenek a tűzoltáshoz. Az országban több tucat embert kellett kezelni füstmérgezés tüneteivel.

Olaszországot idén már a harmadik rendkívüli hőhullám érte el. Több tucat városra vörös riasztást adtak ki a hatóságok, miközben az ország északnyugati részén, Liguriában két helyen is lángol a vadon.

A Spanyolországhoz tartozó Tenerifén a legtöbb kitelepített már visszatérhetett az otthonába, az ország szárazföldi részén, Asztúriában viszont új erdőtüzeket jelentettek szerdán.

Dél-Európa
erdőtűz
Görögország
Törökország
Olaszország
Spanyolország

Most

18:59

Család, mindenki bástyája

A párok több mint felének csak egy gyermeke van és ezen változtatni kell - jelentette ki Darija Kisić Vranjéban, a Család, mindenki bástyája elnevezésű projekt eredményeinek bemutatásán.

Népszerű

Elhunyt Guba Éva, a Pannon RTV újságírója

Kollégánk hosszabb ideig tartó betegség után ma hunyt el - tudatta szerkesztőségünkkel családja. Guba Éva 2020 óta volt a Pannon RTV munkatársa, mint Tisza-menti tudósító.

Itt a disznótorok ideje - Megéri-e böllért fogadni?

A hideg idő beköszöntével elérkezett a disznótorok ideje. Legalábbis ott, ahol még éltetik ezt a hagyományt. Ma már a falvakban is egyre kevesebben döntenek a disznóvágás mellett, aminek több oka is van.

Az egekbe szökött a malachús ára

Élősúlyban öt-hatszáz dinár, a hentesüzletekben a felpucolt malachús kilogrammja 900, de helyenként akár már az ezer dinárt is elkérik érte.