Ugrás a tartalomra

Súlyos vonatbaleset Indiában, többen meghaltak, sok a sérült - VIDEÓ

2023.10.30
08:28
Forrás
hirado.hu
Több halálos áldozattal és számos sérülttel járó súlyos vonatbaleset történt vasárnap az indiai Andhra Pradesh államban, mikor két személyszállító vonat összeütközött – közölték a helyi hatóságok.

A vasúttársaság vezető tisztségviselőjének, Szaurab Praszadnak a tájékoztatása szerint az állam Vizianagaram kerületében történt a baleset, amelynek 13 halálos áldozata és több mint 25 sérültje van.

Az illetékes szerint a tragédiát az okozta, hogy egy érkező személyvonat belerohant egy álló személyvonatba. Az ütközés miatt legalább három vasúti kocsi kisiklott. Az előzetes vizsgálatok alapján emberi mulasztás okozta a balesetet. 

Vasárnap este Narendra Modi indiai miniszterelnök az X közösségimédia-platformon együttérzését fejezte ki a gyászoló családokkal. 

Indiában gyakoriak a vasúti balesetek. Júniusban Kelet-Indiában több mint 280 halálos áldozata volt egy vasúti szerencsétlenségnek, amelyben ugyancsak két személyvonat ütközött. 

vonatbaleset
India
halálos áldozatok
sérültek

Most

21:05, Frissítve: 21:14

Szédületes mérkőzést hozott a 173. örökrangadó

Szenzációsan kezdte a szerbiai labdarúgó Szuperliga 2023/24-es idényének rájátszási szakaszát a Crvena zvezda a Partizan ellen. A drámai összecsapáson 3:2-re nyertek a piros-fehérek, és 10 pontra lógtak el a fekete-fehérektől.
19:25, Frissítve: 19:33

A Kisvárda elleni döntetlennel ismét bajnok a Ferencváros

A Ferencváros megnyerte sorozatban a hatodik, összességében pedig a 35. bajnoki címét, mivel hazai pályán gól nélküli döntetlent játszott a kieső helyen álló Kisvárdával a labdarúgó OTP Bank Liga 29. fordulójának második szombati mérkőzésén.
17:07, Frissítve: 19:09

Lovaggá avatták a Pannon RTV újságíróját

A Szent György Lovagrend lovagjává avatták Szabó-Hangya Terézt, a Pannon RTV nyugalmazott újságíróját és Dolinszki Áron evangélikus lelkészt Visegrádon. Az eseményre Székelyföldről, Németországból és Skandináviából is érkeztek résztvevők.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.

Berobbant a turistaidény Palicson

A nyárias időjárásnak köszönhetően a tó körüli sétányon, a vendéglátóhelyek teraszain és a fagylaltozók környékén is sokan voltak a délutáni órákban.