A súlyos járványhelyzetben lévő nagyvárosokban már életbe is léptek az első szigorítások, Frankfurtban például péntektől maszkot kell viselni a belvárosban a szabad ég alatt is.
Nem lehet Alekszej Navalnij megmérgezéséről beszélni mindaddig, amíg nem találják meg szervezetében a mérget - jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője szerdán Moszkvában.
Az európai uniós csúcsértekezleten ugyanis a sok jóakarat ellenére az álláspontok még mindig távol állnak egymástól - közölte a német kancellár vasárnap Brüsszelben, a csúcs harmadik napjára érkezve.
Az egészségügy területén is meg kell erősíteni az Európai Unió stratégiai szuverenitását, hogy a közösség minél sikeresebben védekezhessen a járványok ellen.
Továbbra is otthonról látja el hivatali feladatait. A szövetségi kormány tájékoztatása szerint a német kancellár még néhány napig házi karanténban marad.
A spanyol rendőrség 11 embert tartóztatott le illegális fogva tartás és fegyverbirtoklás, rablás, bántalmazás, okmányhamisítás, kábítószer- és emberkereskedelem gyanújával - írja a szerbiai sajtó a spanyol Belügyminisztériumra hivatkozva.
Sajtóbeszámolók szerint ismeretlen tettesek egy mozgó autóból fegyverrel lőttek le egy utcán sétáló férfit hétfő délután a német főváros Spandau városrészében.
Arra utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni - közölte az orosz védelmi minisztérium.
Felhívják a figyelmet arra, hogy az ünnepek után legyenek körültekintőek a közlekedésben résztvevők, ugyanis torlódások várhatók az utakon és a fizetőkapuknál.