A Történelemről és hagyományról című, a Scolar Kiadó gondozásában nemrég megjelent regényes művelődéstörténeti munkáját Száraz Miklós György, József Attila-díjas író mutatja be.
Potápi Árpád János egy erdélyi rendezvényen elmondta, "a magyar kormány nem mond le erről a földről", nem mond le a magyarságról, a magyar nemzetrészekről és a magyarság történelméről.
Pogocsán Ferdinánd személyében magyar alpolgármestert választott ma a dél-erdélyi Déva város önkormányzati testülete - közölte az Agerpres hírügynökség.
Torockó ötödik alkalommal ad otthont a Duna Napnak, a Duna Médiaszolgáltató nagyszabású kulturális fesztiváljának. Erdély egyik legszebb fekvésű települése sokszínű programokkal várja a látogatókat.
Károly walesi herceg látogatásának első napján, csütörtökön a szászfehéregyházi (Viscri, Deutsch-Weisskirch) portájához látogatott el, míg ma zalánpataki birtokát tekintette meg.
Hatvanhárom éves korában elhunyt Verestóy Attila, az Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) szenátora, aki a rendszerváltozás óta a romániai magyarság egyik meghatározó politikusa volt.
Az 1568-ban Tordán tartott erdélyi országgyűlés Európában először hirdette meg a vallásszabadságot, kimondva a katolikus, evangélikus, református és unitárius vallás szabadságát és egyenjogúságát.
A Magyar Tudományos Akadémia 197. közgyűlésén, Budapesten a külhoni magyar kutatók munkáját elismerő Arany János-érmet vehetett át dr. Takács Márta, a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar rendes egyetemi tanára.
A majdányi régészeti lelőhelyet, a Dr. Batthyány-Strattmann László Művelődési Egyesület székházát, a törökkanizsai könyvtár épületét és az 1858-ban épült Szent György-plébániatemplomot tekintették meg a VMSZ politikusai.
Belgrádból Budapestre repül a kínai elnök. Hszi Csin-ping péntekig tartó látogatása során kétoldalú politikai, gazdasági és nemzetközi kérdésekről tárgyal Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel és Sulyok Tamás köztársasági elnökkel.
Labdarúgás, röplabda, sakk – ezekben a kategóriákban mérhették össze tudásukat középiskolás diákok és egyetemi hallgatók Szabadkán. Sportnapot tartottak a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar hallgatói.
Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.
Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.
Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.