Hamarosan aláírja Szerbia és Görögország vezetése a roaming-díjak megfizettetésének megszüntetéséről szóló döntést - jelentette be Ana Brnabić Athénban.
Tartós finanszírozási problémák miatt nem lesz többé Magyar Nemzet, se a nyomtatott újság, se az online verzió – jelentették be hivatalos közleményben kedden.
13 magyar nyelven oktató középiskolai szakot szüntet meg a szerbiai Oktatási Minisztérium, szerintük ugyanis nem ésszerű működtetni és fenntartani azokat
Ana Brnabić szerb kormányfő és a Pfizer cég regionális igazgatója, Mohamed Hamam egyetértési nyilatkozatot írt alá a szerbiai biomedicina és biotechnológia fejlesztésében fennálló partnerség megerősítéseként, a BIO4 Campus építésével.
A Fogamzásgátlás Világnapján az Újvidéki Egészségház előadást tartott középiskolások számára, ahol a résztvevők megtanulhatták, hogyan éljenek felelősségteljes nemi életet és milyen módszerekkel védekezhetnek.
Számítástechnikai eszközök a városházán, aszfaltozott út - köztársasági delegáció látogatott ma Magyarkanizsára, és ezeket a minisztériumi támogatással megvalósuló fejlesztéseket tekintették meg.
A települési hulladék gyűjtésére és újrahasznosítására szolgáló eszközök kiosztásáról szóló szerződések aláírására került sor ma a szabadkai Városházán.
Újabb 16 termékkel bővült a Jobb ár, vagyis a Bolja cena akció listája. Mától így már összesen 36 árucikket vásárolhatunk olcsóbban a programban résztvevő boltokban.