A legfontosabb annak tisztázása, miként lehet a szükséges mennyiségű lőszert szállítani Ukrajnának, illetve a szállítások folyamatos biztosítását szavatolni - mondta Josep Borrell.
Moszkva ukrajnai fellépésének célja a Kelet-Ukrajnában évek óta dúló „háború” megállítása – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök egy veteránokkal tartott találkozó alkalmával Szentpéterváron.
Valerij Zaluzsnij, az ukrán fegyveres erők főparancsnoka telefonbeszélgetést folytatott kedden Mark Milley tábornokkal, az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottságának elnökével, akit tájékoztatott a fronton kialakult helyzetről.
Ana Brnabić szerb kormányfő és a Pfizer cég regionális igazgatója, Mohamed Hamam egyetértési nyilatkozatot írt alá a szerbiai biomedicina és biotechnológia fejlesztésében fennálló partnerség megerősítéseként, a BIO4 Campus építésével.
A Fogamzásgátlás Világnapján az Újvidéki Egészségház előadást tartott középiskolások számára, ahol a résztvevők megtanulhatták, hogyan éljenek felelősségteljes nemi életet és milyen módszerekkel védekezhetnek.
Számítástechnikai eszközök a városházán, aszfaltozott út - köztársasági delegáció látogatott ma Magyarkanizsára, és ezeket a minisztériumi támogatással megvalósuló fejlesztéseket tekintették meg.
A települési hulladék gyűjtésére és újrahasznosítására szolgáló eszközök kiosztásáról szóló szerződések aláírására került sor ma a szabadkai Városházán.
Elhalasztják szerbiai labdarúgó Szuperliga teljes fordulóját, miután a szerb kormány nemzeti gyásznapot hirdetett szeptember 27-re a koszovói történések miatt.
Újabb 16 termékkel bővült a Jobb ár, vagyis a Bolja cena akció listája. Mától így már összesen 36 árucikket vásárolhatunk olcsóbban a programban résztvevő boltokban.