110 éves jubileumi évében sikert-sikerre halmoz a topolyai TSC. Másodikok lettet a szerb Szuperligában, Bajnokok Ligája selejtező játszottak, most pedig az Európa Liga csoportkörére készülnek.
A topolyai labdarúgók a Dunaszerdahely együttesét látták vendégül a TSC Arénában, a meccset követően pedig a NOX együttese adott koncertet a stadion parkolójában.
A jobboldali, nemzeti érdekeket hirdető tömörülés listavezetője, Miloš Jovanović a kampányeseményen azt mondta: Szerbia perspektívája attól függ, mennyire lesz jó a NADA koalíció eredménye a közelgő parlamenti választásokon.
A gyertyagyújtás előtt a helyi Ügyi csapat ünnepi műsorát tekinthették meg az érdeklődők. A Nők Kishegyesi Fórumán belül működik egy kreatív kézműves csoport is, ahol jelenleg az adventi időszakra és a karácsonyra készülődnek.
Ünnepi műsorral és kirakodóvásárral várták az Advent a faluban elnevezésű rendezvényre a királyhalmiakat vasárnap délután. Az eseményen zsúfolásig megtelt a kultúrház.
Idén az ilyen új járművek értékesítése 12 százalékkal nőtt, igaz, jövőre jóval kisebb eladásemelkedést jósolnak: csupán 2,5 százalékosat - közölte az elektromos autókat gyártók európai egyesülete.
Csütörtök estig a legtöbb - akár öt millimétert is meghaladó - ónos csapadékra a Dunakanyar, valamint Nógrád és a Mátra térségében lehet számítani - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat.