A magyar külgazdasági és külügyminiszter az ukrajnai magyar kisebbségről elmondta, százötvenezer magyar él ott, és az ő jogaik csorbítása nem Zelenszkij elnökkel kezdődött, hanem már 2015-ben.
Újabb rakétatámadások érték Odesszát, egy ember életét vesztette. Az oroszok arról számoltak be, hogy erőik kilenc nap alatt 26 ukrán kikötői infrastruktúra-létesítményt és öt polgári hajót rongáltak meg.
Magyarország európai gazdasági súlyát nagy mértékben növeli, hogy a BYD az autóbuszgyára után az első európai elektromosautó gyárát is Magyarországra hozza – közölte a magyar külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán.
Június 9-én, vagyis egy hónap múlva európai parlamenti választásokat tartanak. A voksolásnak nagy tétje van, mivel az eredmények hatással lesznek az EU lakosságára, de a vajdasági magyarság életére is.
Katonai felvonulást tartottak Moszkvában a Győzelem napja alkalmából. Oroszország május 9-én a második világháború idején Németország felett aratott győzelemre emlékezik.
Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.
Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.