Ugrás a tartalomra
Hagyományok Háza

Egy viselet története

2021.06.25
15:26
2021.06.25
15:38
Forrás
Hagyományok Háza
Tarczi László és Somosi Ibolya, a Magyar Állami Népi Együttes Örökös tagjai 1951 óta vettek részt a társulat munkájában. László tizenöt éven át táncolta az Ecseri lakodalmas vőlegény szerepét, a jelmezét búcsúzáskor neki ajándékozták.

A becses ruhadarabot felesége őrizte, halála után lányuk, Páhi Zsuzsanna pedig felajánlotta a jubiláló Együttesnek. Az értékes tárgyról az adományozóval, Szűcs Edit jelmeztervezővel és Winklerné Petri-Kiss Borbála viseletkészítővel beszélgettünk.

(P.Zs.) Szüleim az Együttes alapító tagjai voltak, s ott is ismerték meg egymást, s egy kínai út során határozták el, hogy egybekötik életüket: 1953-ban házasodtak össze. Egyedüli gyermek vagyok, hiszen nagyon sokat voltak úton, s e foglalkozás nem túl családbarát. Mikor távol voltak, rám a nagymamám, barátok, vagy óvónők vigyáztak. Édesanyám 1967-ig, édesapám 1968-ig táncolt az Együttesben. Ezt követően éves szerződéssel a Benelux államokban léptek fel úgynevezett „magyaros” előadásokkal. Miután hazatértek, édesanyám művelődési házakban oktatott balettet gyerekeknek, édesapám pedig a Duna Művészegyüttesben helyezkedett el tánckari asszisztensként, ahol koreografált is.

Otthon sokat beszéltek a Magyar Állami Népi Együttesről, a műsorokról. Gyakran került szóba az Ecseri lakodalmas, a Fonó, a Szüret, a Fergeteges, és a Háromugrós. Az utóbbiban édesanyám néha szólót is énekelt, amikor a szólista, Varga Böske valami miatt nem tudott fellépni. Édesapám számos szólót táncolt, az Ecseri lakodalmasban a vőlegény, a Kádár Katában Gyulai Márton szerepét bízták rá. 1952-ben eredeti helyszínen forgatták az Ecseri lakodalmas című filmet Kalmár László rendezésében. E mozi hűen adj vissza az akkori fellépések hangulatát, s a filmkockákon szüleimet is viszontláthatom. Édesapám a Katonanóta műsorral búcsúzott, a darabnak olyan drámai ereje volt, hogy a nézőtéren a közönség mindig némán figyelte az előadást. Édesapám erre az alakításra nívódíjat is kapott, amit később visszavontak, a mai napig sem tudjuk az okát. Amikor visszavonult, egy társulati ülésen ajándékozták neki az Ecseri lakodalmas vőlegényruháját. Mindenkinek saját jelmeze volt, amit egy számmal jelöltek. Egy ruhában általában háromszor-négyszer léptek fel, utána tisztítóba küldték. A ruhadarabot nagyon megbecsültük, egy bőröndben őriztük, s jeles alkalmakkor elő is vettük édesanyámmal. A viselet emlékeztetett fiatalon elhuny édesapámra, a sikerekre és a turnékra.

Hagyományok Háza

(Sz.E.) Mikor e találkozásra készültem, alaposan utánanéztem a vőlegényruha történetének. Számomra különösen érdekes, hogy ebben az időszakban a népi jelmezek az eredeti népviselethez képest „viselhetőbb formában”, azaz minimális változtatásokkal kerültek a színpadra. A leírások alapján, talán a lovaglófazonú nadrág lenne hitelesebb, de már akkor is létezett az egyenes, pantallófazon is. Jelmeztervezői szemmel feltűnik a rendkívül precíz kézműves munka, ami napjainkban igencsak ritka, mivel idő- és pénzigényes. Ecseren, mint más hagyományőrző vidéken, a „kivetkezés” már a húszas-harmincas években elkezdődött, a vidéki viseletet erősen befolyásolta a városi, hagyománytörő szemlélet, de azért ünnepeken még találkozhattunk népviselettel. A harmincas években Tüdős Klára ruha- és jelmeztervező, néprajzkutató indította el azt a mozgalmat, amikor pesti művészek terveztek mintákat az eredeti hímzések alapján, s e mintarajzokat levitték vidékre, ahol a helyi asszonyok kézműves körökben használták a hímzésekben, a szövőszéken. Tehát városi hatásra kezdték feleleveníteni a népviseletet. Az ötvenes években a hagyományokkal való szakítás már politikai kérdéssé vált, amit az élet felgyorsulása befolyásolt.

Jelen viselet is már mutatja az egyszerűsödés jeleit. Az alapanyag gyapjú ugyan, de már sávolyszövet, eredetileg talán posztóvolt. E váltásnak gyakorlati okai is lehettek: ez a vékonyabb ruhadarab könnyebb mozgást biztosított a színpadon. Az ing fazonja eredeti, viszont már gépi szalagokkal díszített. Pamutvászonból készült, száz évvel korábban még lenvászon lehetett, s kézzel hímezhették. Legérdekesebb számomra a kalap, s annak díszítése, a szalagdísz, s a veretes fémcsipke, a kösöntyűk és a virágdíszek eredetinek tűnnek. Talán, akkor még a készítők járhatták a vidéket, s régi darabokra is leltek. A kalap kidolgozása, a keménysége, formája eredeti népviseleti darabra utal.

Hagyományok Háza

(P.Zs.) A nadrághoz természetesen csizma dukált, erre utalnak a kis kötők is. Kapcával viselték, aminek hajtogatása igencsak ügyességet kívánt. A csizmát mindenki számára méretre készítették, így évekig használhatták.

(W.B.) Egy igazi viseletkészítő, mielőtt munkához lát, alaposasan tanulmányozza a szakirodalmat, s néprajzi ismeretekkel felvértezve tervez. Célunk, hogy az adott falu, népcsoport minél hitelesebben, autentikusabban jelenjen meg a színpadon. Figyelembe kell venni a korosztályokat, s hogy ünnepi, vagy hétköznapi környezetben történik-e a cselekmény. A vőlegényruhára tekintve meg kell említenem Mallász Gitta nevét, aki a Magyar Állami Népi Együttes első díszlet- és jelmeztervezője volt. Élete regénybe illik, kiváló sportoló és író is volt. Mikor az Ecseri lakodalmas jelmezeit tervezte, minden bizonnyal alaposan utánajárt az ecseri hagyományos viseleteknek. A vőlegényi és menyasszonyi ruhát, amit mi a színpadon látunk, azt az 1940-es, 50-es években hordhatták a Pest megyei községben.

Csermák Zoltán

Hagyományok Háza

Kapcsolódó tartalmak

Most

Népszerű

Gyengülnek a Föld „életjelei”

A Föld „életjeleinek” gyengülésére figyelmeztetett a BioScience című szaklapban megjelent cikkben a világ több mint tízezer vezető kutatója.