Ugrás a tartalomra

Farsangi hacacáré a Pescsara helyi közösségben is

2022.02.25
19:37
2022.02.26
17:09
Forrás
Pannon RTV
Kreatívabbnál kreatívabb jelmezekbe öltöztek a gyerekek a szabadkai Pescsara helyi közösségben, hogy elűzzék a telet. A résztvevők bemutatták jelmezeiket és fánkot is ehettek. A rendezvényen a fánkverseny nyerteseit is kihirdették.

Az eseményen jelen volt Újhelyi Ákos, a VMSZ köztársasági képviselőjelöltje is, aki elmondta, fontosnak tartja az ilyen közösségépítő rendezvényeket, ugyanis ezáltal lehetőség adódik arra is, hogy az emberek jól érezzék magukat és elmondhassák a problémáikat.

„Az emberekkel megbeszéljük a közös gondjaikat, bajaikat, és hogy mi az, amit a Vajdasági Magyar Szövetségtől a következő időszakban elvárnak, ugyanis tudják, hogy mi vagyunk az az egyedüli párt, amely kiáll mellettük és képviseli őket. Nekünk köszönhetően több projektum is megvalósult Pescsarán. Több utat is elláttunk aszfalttal, vízvezeték-hálózatot fejlesztettük, illetve beiskoláztatási és más programoknál is segítettük az itteni lakosokat.”

Pescsara Helyi Közösség
farsang
választások
VMSZ
Újhelyi Ákos

Most

18:36

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.
17:58, Frissítve: 18:12

Hszi Csin-ping megérkezett Franciaországba

A kínai elnök Emmanuel Macron francia államfő meghívására érkezett Párizsba, ugyanis a két ország 60 éve lépett diplomáciai kapcsolatba. Hszi Csin-ping franciaországi látogatása után Szerbiába és Magyarországra is ellátogat.
16:01, Frissítve: 16:11

Verstappené a pole pozíció

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Miami Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamot ő kezdheti majd az élről.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.