Ugrás a tartalomra

Kishegyesen kezdte a tájolást a Tanyaszínház

2019.07.18
11:02
2024.03.19
08:47
Forrás
Pannon RTV
Elkezdődött az echós színház turnéja. A premier előtt idén két helyszínen is látható az Y-elágazás, a Tanyaszínház ősbemutatója. A huszonöt tájolási helyszín közül szerdán az elsőt kipipálták.

A mai huszonéves generációval foglalkozik a Tanyaszínház idei előadása. A Lénárd Róbert krimijében szereplő fiatalok azzal a reménnyel vesznek részt egy délvidéki valóságshow-ban, hogy a végén elnyerik a tízmillió dináros főnyereményt.

Az előadásban játszó fiatalok is tizen-, és huszonévesek.
Nyári Ákos, színészhallgató:
„- Mindenki sztár akar lenni, mindenki a saját világában van, és mindenki ki akar törni ebből, de nem tudja, hogy kell.
- Tényleg nem tudjátok, hogy kell?
- Nem tudom. Most, amikor itt vagyunk a Tanyaszínházban, akkor igen. Úgy érzem, itt is megvannak a világok és egy csapattá alakulunk, mint az előadásban.”

A közönség látható lelkesedéssel fogadta az előadást, úgy látszott, hogy mindegyik generáció jól érezte magát. Vanka Richárd, néző: „Az eddigi szinte legjobb előadás volt, amit láthattam. Szerintem teljes mértékben minket ábrázoltak a színpadon.”

A Puskás Zoltán rendezte előadás bemutatóját szombaton Kavillón láthatja a közönség, de ezen kívül, mint minden évben idén is számos vajdasági településre ellátogat a Tanyaszínház. Az előadásokról bővebben a színház hivatalos Facebook oldalán olvashatnak.

Kishegyes
Tanyaszínház
Y-elágazás

Most

11:40, Frissítve: 11:54

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.