Ugrás a tartalomra
Pannon RTV

Jászai Mari-díjat kapott Kálló Béla

2019-03-13
19:56
2019-03-13
20:45
Forrás
Pannon RTV
A hírt a szabadkai színész Facebook-oldalán köszönte meg Kanadából, ahol jelenleg a Petőfi és Arany életét bemutató darabot játssza.

A Magyar Kanizsai Udvari Kamaraszínház művésze a hír hallatán úgy fogalmazott: a lelkem bőgött, de a szemem száraz maradt, és talán jobb is így.

A díjakat ma délelőtt adták át Budapesten a március 15-ei nemzeti ünnep alkalmából. Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere az eseményen mondott köszöntőjében azt mondta, a kitüntetettek életművükkel, alkotásaikkal a magyar nemzet kultúrkincseit gazdagították.

Kálló Béla 1973-ban született Szabadkán. Játszott több vajdasági és magyarországi társulatban is, a többi között a Szabadkai Népszínházban, a Gyermekszínházban és a Tanyaszínházban is. A Pannon Televízióban műsort is vezetett.

Az emberi erőforrások minisztere március 15-e alkalmából kiemelkedő fotóművészeti, fotóriporteri tevékenysége elismeréseként Balogh Rudolf-díjat adott át:

DETVAY JENŐ fotóművész,
GÁBOR ENIKŐ fotóművész,
KÁSA BÉLA fotóművész,
URBÁN ÁDÁM fotográfus részére.


A mozgókép területén kifejtett kiemelkedő alkotótevékenysége elismeréseként Balázs Béla-díjban részesült:

BABOS TAMÁS operatőr,
GYÖNGYÖSSY BENCE filmrendező, operatőr, író, producer,
MOHAROS ATTILA filmrendező,
NÁDORFI LAJOS operatőr,
POZSGAI ZSOLT rendező, író, a Horatio Film ügyvezetője,
STŐHR LÓRÁNT filmkritikus, a Színház- és Filmművészeti Egyetem egyetemi docense,
TÓTH KLÁRA filmkritikus, publicista, az MMA levelező tagja,
ZALÁN JÁNOS producer, színművész, a Pesti Magyar Színház igazgatója.


A táncművészet terén kiemelkedő alkotói, előadói tevékenysége elismeréseként Harangozó Gyula-díjban részesült:

FELMÉRY LILI, a Magyar Állami Operaház magántáncosa,
JANÁCS EVELYN, a Magyar Állami Operaház balettmestere,
KÖNCZEI ÁRPÁD koreográfus, a Kárpát-medencei Tehetséggondozó / Előretolt Helyőrség Íróakadémia oktatója,
KULCSÁR NOÉMI koreográfus, a Magyar Táncművészeti Egyetem Moderntánc
Tanszékének vezetője,
SÁNTA GERGŐ ANDRÁS, a Honvéd Együttes - Magyar Nemzeti Táncegyüttes szólistája,
UJVÁRI KATALIN, a Pécsi Balett magántáncosa.


Kiemelkedő színvonalú irodalmi tevékenysége elismeréseként József Attila-díjat kapott:

BENCE LAJOS költő, publicista, az MNTI Lendva, Népújság szerkesztője,
BENGI LÁSZLÓ irodalomtörténész, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi kar egyetemi docense,
BÍRÓ JÓZSEF író,
BOKA LÁSZLÓ irodalomtörténész, az Országos Széchényi Könyvtár tudományos igazgatója, kiadóvezetője,
DEVECSERY LÁSZLÓ író, költő, rendező, tanár,
ERŐS KINGA irodalomtörténész, kritikus, Magyar Írószövetség elnökségi tagja és titkára,
FINTA ÉVA költő, drámaíró, irodalomtörténész, az egri Eszterházy Károly Egyetem nyugalmazott tanársegédje,
FÜZESI MAGDA költő, az MMA rendes tagja,
HÁSZ RÓBERT, a Tiszatáj folyóirat főszerkesztője,
KELEMEN ERZSÉBET író, költő, a debreceni Szent József Általános Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium minősített kutatótanára,
KIRÁLY ZOLTÁN költő, a Sétatér Kulturális Egyesület elnöke,
LISZTÓCZKY LÁSZLÓ irodalomtörténész, kritikus, szerkesztő, az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola nyugalmazott docense,
SÁNTHA ATTILA BARNA író,
SOPOTNIK ZOLTÁN író, költő,
SUTARSKI KONRAD nyugalmazott író,
TAKARÓ MIHÁLY író, költő, irodalomtörténész.


Kiemelkedő írói életművének elismeréseként Márai Sándor-díjban részesült:

FALUDI ÁDÁM író, költő,
FEHÉR BÉLA író.


Kiemelkedő zenetudományi tevékenysége elismeréseként Szabolcsi Bence-díjat kapott:

DALOS ANNA zenetörténész, az MTA BTK Zenetudományi Intézet tudományos főmunkatársa, kutatócsoport-vezetője részére,
SIPOS JÁNOS népzenekutató, az MTA BTK Zenetudományi Intézet tudományos főmunkatársa, az MMA levelező tagja részére.


Kiemelkedő zeneszerzői, zenei rendezői tevékenységéért Erkel Ferenc-díjban részesült:

KELEMEN LÁSZLÓ zeneszerző,
MATZ ÁDÁM zenei rendező, hangmérnök,
OLÁH KÁLMÁN zeneszerző, zongoratanár, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem egyetemi adjunktusa,
ZÁVODI GÁBOR zeneszerző, producer.


Kiemelkedő zenei előadóművészi tevékenysége elismeréseként Liszt Ferenc-díjat kapott:

ÉRDI TAMÁS zongoraművész,
HÁMORI MÁTÉ karmester, az Óbudai Danubia Zenekar művészeti vezetője,
LÉTAY KISS GABRIELLA, a Magyar Állami Operaház magánénekese, szólistája,
MÁGA ZOLTÁN hegedűművész, a Primarius Kft. ügyvezetője,
MOCSÁRI KÁROLY zongoraművész, a monori Budai Imre Alapfokú Művészeti Iskola tanára,
MOHOS NAGY ÉVA operaénekes, a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar professor emeritája,
ÖKRÖS CSABA hegedűművész, népzenegyűjtő, zeneszerző, a Liszt Ferenc Zeneművészeti egyetem művésztanára,
PAULIK LÁSZLÓ hegedűművész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanára,
RADICS FERENC hegedűművész, a Hagyományok Háza, Magyar Állami Népi Együttes zenekarvezető prímása,
SZILASI ALEX zongoraművész, a Károli Gáspár Református Egyetem tanára.

Könnyűzenei előadóművészi tevékenysége elismeréseként Máté-Péter díjban részesült:

DÓSA RICHÁRD, RICSIPÍ és KOLLER LÁSZLÓ, QKA MC az Animal Cannibals rap- és hiphopcsapat előadói,
FERENCZI GYÖRGY zenész, szájharmonika-művész, a Rackajam zenekar vezetője,
NÉMETH ALAJOS előadóművész, a Bikini Együttes vezetője,
PÓKA EGON előadóművész, zeneszerző, Kőbányai Zenei Stúdió ügyvezető igazgatója,
TÖRÖK ÁDÁM fuvolista, énekes,
POÓR PÉTER énekes, előadóművész.

Kiemelkedő bábművészeti tevékenysége elismeréseként Blattner Géza-díjat kapott:

GALÁNTAI CSABA bábművész,
LENKEFI ZOLTÁN, a Békéscsabai Napsugár Bábszínház igazgatója.

Kiemelkedő színészi, rendezői tevékenysége elismeréseként 2019-ben Jászai Mari-díjban részesült:
BUCZ HUNOR, a Térszínház Egyesület igazgató-rendezője,
GÁL TAMÁS, a hetényi Csavar Színház színművésze,
HORÁNYI LÁSZLÓ színművész, az Esztergomi Várszínház igazgató-művészeti vezetője,
HUSZÁRIK KATA, a Maladype Színház színművésze,
KÁLLÓ BÉLA, a Magyar Kanizsai Udvari Kamaraszínház színművésze,
KIS DOMONKOS MÁRK színművész, a Váci Dunakanyar Színház ügyvezető igazgatója,
KOVÁCS EDIT, a Békéscsabai Jókai Színház színművésze,
LAPIS ERIKA, a tatabányai Jászai Mari Színház színművésze,
LÉTAY DÓRA, a budapesti József Attila Színház színművésze,
LUX ÁDÁM, az Újszínház színművésze,
PAPADIMITRIU ATHINA, a Budapesti Operettszínház, a Nemzeti Lovas Színház és a Spirit Színház színművésze,
PATAKI ANDRÁS főrendező, a Pro Kultúra Sopron ügyvezető igazgatója,
PINDROCH CSABA, a Thália Színház színművésze,
SZENTE VAJK, a Madách Színház rendezője,GREGOR BERNADETT, az Újszínház színművésze,
VASS GYÖRGY, az Újszínház színművésze.

Kiemelkedő cirkuszművészeti tevékenysége elismeréseként Hortobágyi Károly-díj kapott:

KRANITZ-NAGY KRISZTIÁN és FÜZY ANITA, a Silver Power artistái,
ÓCSAI BÖBE, a Recirquel Újcirkusz Társulat artistamestere.

Kiemelkedő képzőművészeti tevékenysége elismeréseként Munkácsy Mihály-díjban részesült:

GÁLHIDY PÉTER szobrászművész, a Magyar Képzőművészeti Egyetem Szobrász Tanszékének művésztanára,
ILYÉS ISTVÁN szobrászművész,
JUHA RICHÁRD szobrászművész,
KOTORMÁN NORBERT képzőművész,
LIEBER ERZSÉBET DLA képzőművész, a Kaposvári Egyetem egyetemi docense,
MÉSZÁROS GÉZA festőművész,
OLESCHER TAMÁS festőművész,
ŐRY ANNAMÁRIA festőművész,
PÁRKÁNYI PÉTER szobrászművész,
POGÁNY GÁBOR BENŐ szobrászművész,
RÉNYI KATALIN festőművész, tervezőgrafikus,
SZ. VARGA ÁGNES festőművész, grafikus,
TAKÁCS TAMÁS PÉTER tervezőgrafikus-művész,
VARGA-AMÁR LÁSZLÓ festőművész, a Szent Gellért Katolikus Gimnázium tanára.

Kiemelkedő kortárs képzőművészeti tevékenysége elismeréseként Németh Lajos-díjban részesült:

SULYOK MIKLÓS, a Budapest Galéria művészettörténésze, az MMA levelező tagja,
SZEIFERT JUDIT művészettörténész, a Magyar Nemzeti Galéria osztályvezető főmuzeológusa.


Kiemelkedő iparművészeti, ipari tervezőművészeti tevékenység elismeréseként Ferenczy Noémi-díjat kapott:

ATTALAI ZITA tervezőművész, vezető formatervező,
BEDŐ CSONGOR László restaurátor-művész,
BORNEMISZA ROZI grafikus tipográfus, a Számalk-Szalézi Szakgimnázium művésztanára,
ELN FERENC tervezőgrafikus,
FÁBRY JÁNOS iparművész, grafikus, művészeti szerkesztő,
FICZERE ANETT, a Muzsai-Ficzere Művészeti és Építészeti Kft. belsőépítész tervezője,
GULYÁS JUDIT textilművész, a Jelky András Művészeti Szakgimnázium művésztanára,
JÓRY JUDIT művészettörténész, író,
MAKAI LÁSZLÓ filmberendező, díszlettervező,
MAKKAI MÁRTA textilművész.


Kiemelkedő újságírói tevékenysége elismeréseként Táncsics Mihály-díjban részesült:

ALEXA KÁROLY irodalomtörténész, kritikus, újságíró, az Életünk folyóirat főszerkesztője,
FARKAS EMESE, az ECHO TV programigazgatója,
FÖLDI-KOVÁCS ANDREA, a Hír Tv szerkesztő-műsorvezetője,
GAZSÓ L. FERENC, az MTI nyugalmazott vezérigazgatója,
HAEFFLER ANDRÁS, a Lakihegy Rádió főszerkesztője,
KORPÁS ÉVA, az MTVA Kossuth Rádió szerkesztő-riportere.

Jászai Mari-díj
Kálló Béla

Most

14:33, Frissítve: 16:17

Magyar pártok az EP-választáson

Hogy áll össze az Európai Parlament? Hány képviselő van, hány a magyar? Összefoglalónkból kiderül, melyik magyar pártoknak volt képviselőjük az előző EP-ben, és melyik pártcsaládokkal dolgoztak.

Népszerű

Ebolagyanús pácienset kezelnek

Elszabadult a kongói Ebola-járvány

Megfékezhetetlenné vált a Kongói Demokratikus Köztársaságban kitört Ebola-járvány, s a helyzet olyan súlyos lehet, mint a 2013-2016 közötti, három államra kiterjedő egészségügyi válság idején volt.