Ugrás a tartalomra

Temetés Terézvárott a Kosztolányi Színházban

2018.11.07
07:38
2018.11.07
16:23
Forrás
Pannon RTV
Krleža-darabot mutatott be kedden a Kosztolányi Dezső Színház Szabadkán. A Temetés Terézvárott a belgrádi Bitef Színház és a szabadkai Kosztolányi Színház koprodukciója.

A Temetés Terézvárott története a huszadik század elején 1907-ben játszódik Terézvárott, az Osztrák–Magyar Monarchia végnapjaiban, és olyan jelenségre hívja fel a figyelmet, amely az akkori időket jellemezte, de ma éppen úgy érvényes. A darab az igazság eltemetéséről szól, de a butaság, a tehetségtelenség felemelkedésének témakörét is körüljárja. Anđelka Nikolić, rendező: „Abban a időszakban, és ahogy talán ma is, az értelmiségieket, a művészeket, a tudósokat, általában a mély lelkületű embereket távolságtartással kezelték. Ezek az emberek ugyan hasznára lehetnek a társadalomnak, mert örökségükkel hozzájárulnak a gazdaság és egyéb ágazat fejlődéséhez, de ugyanakkor veszélyesnek is tartják őket, mert gondolkodnak, kérdéseket tesznek fel.”

Az előadás kétnyelvű, Kucsov Borisz és Mészáros Gábor főként magyarul, míg a Bitef Színház színészei szerbül játszanak. Kucsov Borisz, színész: „Voltak lektorok akik segítettek, akár a hangsúlyozásban, már az olvasópróbákon ott voltak és hallgatták, hogyan olvassuk fel a szöveget és rögtön kijavították a hangsúlyokat, illetve a magyar szövegekben, ami egy nehéz, összetett, bonyolult szöveg, itt is segítségünkre volt Góli Kornélia, aki mindig a helyes útra terelt minket.”

Az előadást Belgrádban és Szabadkán egyaránt játsszák.

Kosztolányi Dezső Színház
Miroslav Krleža
Temetés Terézvárott

Kapcsolódó tartalmak

Most

11:40, Frissítve: 11:54

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.