Ugrás a tartalomra

Olaszország támogatja Szerbia európai útját

2023.12.03
19:29
Forrás
Pannon RTV
Belgrádba utazott ma Giorgia Meloni. Az olasz kormányfő Aleksandar Vučić szerb államfővel folytatott megbeszélést a szerb fővárosban.

Giorgia Meloni 2022-ben történt hivatalba lépése óta először látogatott el Szerbiába. A találkozón egyebek mellett gazdasági együttműködésről, Szerbia eurointegrációs támogatásáról és a koszovói helyzetről is tárgyalt a szerb elnökkel. 

Aleksandar Vučić szerb elnök a belgrádi Nikola Tesla repülőtéren fogadta Giorgia Melonit. Az olasz kormányfő ezt követően katonai tiszteletadás mellett érkezett meg a Szerbia Palota elé, majd négyszemközt tárgyalt a szerb elnökkel. A megbeszélést követő sajtótájékoztatón Aleksandar Vučić megköszönte Giorgia Meloninak, hogy Olaszország kitartóan támogatja Szerbia eurointegrációs folyamatait. 

Aleksandar Vučić, elnök, Szerbia: A két ország közötti árucsere-forgalom szintje 4,6 milliárd euró körül mozog, és úgy gondoljuk, hogy a jövőben ez sokkal magasabb is lehet, különösen attól a pillanattól kezdve, amikor a Stellantis cég Kragujevacon megkezdi a Panda elektromos járművek gyártását. Hiszünk abban, hogy ezt követően Olaszország ismét a Szerbia első és legfontosabb partnere lehet.” 

Szerbia stratégiai jelentőséggel bír Olaszország számára – mondta el Giorgia Meloni. Az olasz kormányfő az energetikai átállás és a mesterséges intelligencia terén is lehetőségeket lát az együttműködésre. Szerinte Szerbia és Olaszország kapcsolatai még tovább fejlődhetnek. Giorgia Meloni kiemelte: Szerbia továbbra is számíthat Olaszország támogatására az Európai Unióhoz való közeledés útján: „Európa nem egy klub, ahol valakinek el kell döntenie, hogy ki európai és ki nem, ki tartozhat oda és ki nem. Az európai intézményeknek komoly folyamatot kell végrehajtaniuk, gyors folyamatot, hogy garantálják egész Európa újraegyesítését.” 

Olaszország támogatja a Belgrád és Priština közötti konstruktív párbeszédet – hangsúlyozta Meloni. Az olasz kormányfő felhívta a figyelmet arra, hogy Olaszország és Szerbia kapcsolatainak erősítéséhez a szerb-olasz közös üzleti fórum is nagyban hozzájárult, és a két kormány közötti párbeszéd is felerősödött.

Giorgia Meloni
Olaszország
Szerbia
Belgrád-Pristina párbeszéd
Aleksandar Vučić
eurointegráció

Most

14:02, Frissítve: 16:34

Jogászkonferencia Palicson

Határtalan kisebbségi jogvédelem címmel tartanak jogász konferenciát Palicson. Az eseményt a Vajdasági Magyar Jogász Egylet a magyarországi Kisebbségi Jogvédő Intézettel karöltve szervezte meg.

Népszerű