Ugrás a tartalomra

„Szerbia addig nem nyugszik, míg ki nem derül a teljes igazság”

2023.10.01
14:27
2023.10.01
17:13
Forrás
Pannon RTV
Ma temetik el azt a három férfit, akik az észak-koszovói Banjska faluban történt incidens során vesztették életüket.

Aleksandar Vučić egy hét távlatából úgy nyilatkozott az esetről, hogy az elmúlt 15 év legnehezebb napjai állnak Szerbia mögött. Nyomatékosította továbbá azt is, hogy addig nem nyugszik meg, amíg ki nem derül az igazság a történésekről. 

A három férfi holttestét a pristinai Igazságügyi Orvosszakértői Intézet felboncolta, majd átadta az elhunytak hozzátartozóinak. A boncolási eredmények 15 nap múlva válnak ismertté. A három szerb férfi szeptember 24-én halt meg, amikor a szerbek egy csoportja és a pristinai rendőrség összetűzésébe került Banjska faluban. Szerbiában szeptember 27-én egész napos nemzeti gyásznapot hirdettek. Hét nap elteltével Aleksandar Vučić azt nyilatkozta, hogy 24 órán belül nyilvánosságra hozzák a koszovói szemtanúk bizonyítékait és vallomásait az esettel kapcsolatban.  

Aleksandar Vučić, államfő, Szerbia: „Azok a kísérletek, hogy elhallgatják a szerbek egy részének meggyilkolását, nem jártak sikerrel, és nem múlnak el, ezért tájékoztatom önöket, hogy 24 órán belül hallani és látni fogják. Olyan szemtanúk vallomásai vannak a birtokunkban, akik a helyszínen voltak. Akik látták, hogyan és milyen módon öltek meg egy sebesültet szörnyeteg módjára. Szerbia addig nem nyugszik, míg ki nem derül a teljes igazság.” 

A koszovói feszült helyzet miatt az államfő több találkozón is részt vett a nemzetközi közösség képviselőivel. A számos nyugati reakció közül visszhangot váltott ki a Fehér Ház üzenete, amely azt állítja, hogy a szerb katonaságot a Koszovóval közös adminisztratív vonalra vezényelték. Ezt Vučić többször is tagadta, sőt azt mondja a csapatok egy részét a térségből. 

Szerbia
Koszovó
Banjska

Most

19:37, Frissítve: 19:54

Nem hadászati nukleáris gyakorlatot tart Oroszország

Arra utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni - közölte az orosz védelmi minisztérium.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.