Ugrás a tartalomra
Tanjug/Strahinja Acimovic

Vučić: Büszke vagyok Szerbiára

2021.06.26
11:59
2021.06.26
16:26
Forrás
Pannon RTV
80 nőt foglalkoztató varroda nyílt a kelet-szerbiai Rudna Glava nevű településen - a céget ma nyitották meg a szerb államfő jelenlétében.

A dolgozók a tervek szerint a védelmi erők egyenruháit is itt varrják majd. Aleksandar Vučić az eseményen bejelentette, hogy az itt dolgozók a munkáltató által bejelentett bérezés mellé további 3 ezer dinárt kapnak az államtól. Szavai szerint amennyiben azt mondták a munkavállalóknak, hogy 34-35 ezer dinárt fizetnek nekik havonta, akkor az állam ezt megtoldja további pénzösszeggel, hogy 38 ezer dinárt keressenek. A szerb elnök egyébként a gyárátadón kívül ellátogatott más kelet-szerbiai településekre is, és elégedettségét fejezte ki az ottani fejlesztésekkel kapcsolatban.

Aleksandar Vučić, államfő, Szerbia: „Az út itt Rudna Glava és Klokočevac között katasztrofális volt, lyukak mindenütt, foltokkal teli. Ez volt 60 évig. Nézzék meg most, hogy néz ki! Akárcsak Svájcban vagy Ausztriában. Ezért vagyok büszke a mi Szerbiánkra, hogy ennyi év után képes visszavonzani az embereket az országba, és reményt tud nyújtani azoknak, akik itt élnek.”

Aleksandar Vučić
gyár
Szerbia

Most

Népszerű

69 kérdés, 30 perc

Október 1-jén, szombaton kezdődik és 31-éig tart a népszámlálás Szerbiában.

Újabb tömegbaleset Szabadkán

A hidegfront, a változékony időjárás, a helyenként nedves és sárfelhordásos útszakaszok miatt az elmúlt egy-két napban nőtt a koccanásos balesetek száma.