A famászó kenguru
A felfedezés azért is különleges, mert a Nullarbor-síkságon, ahol a csontokat találták, ma már nincsenek fák, vagyis a térség egészen másképpen festett ezeknek a méretes, fára mászó kenguruknak az idején.
Az ausztrál Murdoch Egyetemen dolgozó Natalie Warburton és a Flinders Egyetem munkatársa, Gavin Prideaux csaknem két teljes csontvázat és számos koponyacsontot elemezve arra jutott, hogy ezek a már kihalt kenguruk azért alkalmazkodtak a fára mászáshoz, hogy hozzáférjenek a talajon mozgó állatok számára elérhetetlen növényi táplálékokhoz.
A tanulmányozott csontokat még 2002-2003-ban fedezték fel a nyugat-ausztráliai Nullarbor-síkság barlangjaiban.
Szigorúan véve nem Warburton és Prideaux voltak az elsők, akik tudományosan leírták ezt a fajt. Egy már korábban feltárt példányt azonban, néhány fog- és állkapocstöredék alapján hibásan soroltak be rendszertanilag. A két csaknem teljes csontváz – egy hímé és egy nőstényé – alapján a kutatók most korrigálták a hibát, és a faj a Congruus kitcheneri nevet kapta.
Tekintettel arra, hogy mindössze egyetlen csoportot leszámítva a kenguruk és a wallabyk a talajon mozognak, és mivel a fakúszó kenguruk összes faja közeli rokonságban áll egymással, ezért a mostani felfedezés azt jelenti, hogy a fára mászás képessége egynél többször fejlődött ki a kenguruk családfájában.
Warburton szerint a Congruus kitchenerinek szokatlanul hosszú ujjai voltak, amelyek ívelt karomban végződtek, ami lehetővé tette számára az erős szorítást, izmos mellső végtagjaival emelte fel és tartotta meg magát a fákon, míg a többi kenguruhoz képest hosszabb és mozgékonyabb nyaka révén könnyebben mozgatta a fejét különböző irányokba, amikor levelek után kutatott.
