Ugrás a tartalomra

Tiszakálmánfalva alapításának 140. évfordulóját ünnepelték

2024.02.25
13:30
2024.02.25
19:08
Forrás
Pannon RTV
A falunapot 24. alkalommal szervezték meg. A rendezvényt hagyományosan alkalmi műsor színesítette.

A Dél-Bácska körzetben található Tiszakálmánfalva települést 1884-ben a Felsőkabol határában lévő Grahova nevű erdő kivágása után hozták létre új magyar telepként. Magyar nevét az egykori magyar miniszterelnökről Tisza Kálmánról kapta. A jelenleg körülbelül 4000 lelket számláló településen a magyarok aránya 25 százalék.

Tisza Kálmán emléktáblája előtt tisztelegtek az egybegyűltek, valamint az első és a második világháborúban elesettek emlékhelyeinél is elhelyezték a kegyelet virágait.

Magyarország több településéről is érkeztek vendégek az ünnepségre. Többek kötött Tisza Kálmán valamikori magyar miniszterelnök szülőfalujával, Geszttel is hosszú éveken át tartó barátságot ápol a vajdasági település.

Brandtné Czirják Éva, a Tisza Család Geszti Emlékköre Egyesület képviselője: „Amikor felvállaltuk a Tisza család eszmeiségének és kulturális tárgyi örökségének ápolását, akkor a sors folytán hallottam a Kossuth rádióban arról, hogy van egy ilyen település a Vajdaságban. Ekkor került sor a kapcsolatfelvételre, és úgy gondolom, hogy ez egy nagy egybeesés volt. Az első találkozáskor már eldőlt, hogy közös témáink vannak, közös a múltunk, együtt gondolkodunk, és ugyanazokat az értékeket tartjuk fontosnak.”

A jeles ünnepség házigazdája a tiszakálmánfalvi Petőfi Sándor Művelődési Egyesület, amely egyébként rendkívül fontos szerepet tölt be a helyi magyarság életében.

Milanović Ottilia, elnök, Petőfi Sándor Művelődési Egyesület, Tiszakálmánfalva: „Erre az alkalomra hagyományosan zsíros kenyeret szoktunk készíteni, emellett kocsonyát főzünk és kolbászt készítünk. Természetesen sok vendéget várunk, nemcsak a falubelieket, hanem Magyarországról is érkeznek vendégek a testvértelepülésekről, mint Gesztről, Csanteléről és Baksról.”

A település ma már teljes infrastruktúrával rendelkezik, valamint a további fejlesztések a falusi turizmus felé irányulnak, melynek legfőbb célja a lakosok életszínvonalának magasabb szintre emelése - mondta el Kiss Gyula, a Vajdasági Magyar Szövetség tiszakálmánfalvi helyi szervezetének elnöke: „Rendszeresen megtartjuk a falunapi ünnepségünket, hiszen őseink erre az erdős tájra érkeztek, és kemény munkával sikerült megszerezniük ezt a területet, amelyet azután még az akkori magyar miniszterelnök segítségével meg is tartottak. Mai napig itt vagyunk, élünk, és folyamatosan fejlesztjük környezetünket.”

Az ünnepség a tiszakálmánfalvi magyar közösség által bemutatott alkalmi műsorral zárult.

Tiszakálmánfalva
Falunap
Kiss Gyula

Kapcsolódó tartalmak

Most

15:50, Frissítve: 17:11

Berobbant a turistaidény Palicson

A nyárias időjárásnak köszönhetően a tó körüli sétányon, a vendéglátóhelyek teraszain és a fagylaltozók környékén is sokan voltak a délutáni órákban.

Népszerű

Új életre kelhet a Fidelinka

Beruházás a régió egyik legismertebb malomipari vállalatába - egyebek mellett ezzel a témával foglalkozott a Közügyek.

Megtalálták az eltűnt tinédzsereket

A Novi Pazar-i rendőrök vasárnap este megtalálták azt a két tinédzsert, akiknek eltűnését április 2-án jelentették – erősítette meg a rendőrség.