Ugrás a tartalomra
Tanjug/AP Photo/Thodoris Nikolaou

Árvíz Görögországban

2021.10.11
14:19
2021.10.11
14:31
Forrás
Euronews
Már száz embert kellett kimenteni.

Árvíz tombol Görögország több területén, köztük a nyáron erdőtüzek sújtotta Evia szigetén is. Csütörtöktől több mint hétszáz milliméternyi eső esett a térségben, több helyen megáradtak a folyók és a vízfolyások. Szombat éjszaka óta körülbelül száz embert kellett kimenteni, akiket csapdába ejtett az ár, és kétszáz lakóépület került részben víz alá. A sziget északi részén az ár utakat rongált meg, ellehetetlenítve a közlekedést a települések között, nehezítve a mentést.

Tanjug/AP Photo/Thodoris Nikolaou
árvíz
természeti csapás
Görögország

Most

12:28

Kevés termés, alacsony ár - Bajban az almatermesztők

Már évek óta nem kecsegtető az almatermesztők helyzete Szerbiában, így Észak-Bácskában sem. Sem az időjárás, sem a piaci és felvásárlói körülmények nem kedveztek a termelőknek. Azt mondják, ennyi pénzért nem éri meg külföldre szállítani.
11:07, Frissítve: 11:15

Új helyszínre kerül a palicsi Kalandpark

Az elmúlt év októberében még a strandon kezdték el építeni, immár viszont a Palicsi Állatkertben kapott helyet. Az erről szóló döntést a helyi önkormányzat és a Palics Park Kft. közösen hozta meg.

Népszerű

Aleksandar Vučić: Aki mer, az nyer

Aki mer, az nyer - mondta magyarul Aleksandar Vučić szerb államfő Horgoson. Ezzel a mondattal Orbán Viktor magyar miniszterelnök Szerbia felé irányuló politikáját jellemezte.