Ugrás a tartalomra

Ferenc pápa találkozni akar Putyinnal
2022-05-03; 14:58

A római katolikus egyház feje megerősítette, hogy találkozót kért az orosz elnökkel, hogy megpróbálja megállítani az ukrajnai háborút, de egyelőre nem kapott választ.

Ferenc pápa: az emberek békét akarnak
2022-05-03; 14:57

A politikusok az emberekre hallgassanak, akik békét akarnak - szorgalmazta Ferenc pápa a Szent Péter téren mondott beszédében, melyben a húsvétot ünneplő ortodoxokat is köszöntötte.

Nem megy Ukrajnába Ferenc pápa
2022-05-03; 20:10

Ferenc pápa kijelentette, hogy nem látogat Ukrajnába, annak ellenére, hogy egyes hírek szerint a hónap folyamán ezt fontolgatta.
Fotó Video

Ferenc pápa: a béke mindenki elsőrendű felelőssége
2022-05-03; 14:58

Ukrajnát helyezte az első helyre a világban békét sürgető húsvéti beszédében Ferenc pápa, aki két év pandémia után először hívők tízezrei előtt szólt a Szent Péter-bazilika lodzsájáról vasárnap délben.

Most

19:17

Arany János-érmet kapott Takács Márta

A Magyar Tudományos Akadémia 197. közgyűlésén, Budapesten a külhoni magyar kutatók munkáját elismerő Arany János-érmet vehetett át dr. Takács Márta, a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar rendes egyetemi tanára.
16:43, Frissítve: 18:02

Amikor a bánáti szívósság sző nagy terveket

A majdányi régészeti lelőhelyet, a Dr. Batthyány-Strattmann László Művelődési Egyesület székházát, a törökkanizsai könyvtár épületét és az 1858-ban épült Szent György-plébániatemplomot tekintették meg a VMSZ politikusai.
16:26

Így várja Budapest a kínai elnököt

Belgrádból Budapestre repül a kínai elnök. Hszi Csin-ping péntekig tartó látogatása során kétoldalú politikai, gazdasági és nemzetközi kérdésekről tárgyal Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel és Sulyok Tamás köztársasági elnökkel.
15:19, Frissítve: 17:27

Ahol a kihívásból játék lesz

Labdarúgás, röplabda, sakk – ezekben a kategóriákban mérhették össze tudásukat középiskolás diákok és egyetemi hallgatók Szabadkán. Sportnapot tartottak a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar hallgatói.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.