Azért lépték ezt meg, hogy enyhüljön a feszültség Belgrád és Pristina között - nyilatkozta Aleksandar Vučić. A szerb elnök a koszovói helyzet mellett Szerbia aktuális gazdasági helyzetéről, támogatásokról és a 2027-es Expóról is beszélt.
A közelmúltban lezajlott észak-koszovói összetűzésekkel és az eszkaláció megelőzésével kapcsolatos megbeszélésen Kovács Elvira, az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésébe delegált szerbiai küldöttség tagja is részt vett.
Arra a következtetésre jutottak, hogy Belgrádnak és Prištinának a lehető leghamarabb vissza kell térnie a párbeszédhez, mert ez az egyetlen mód a megoldásra.
Nem lát esélyt a koszovói helyzet hosszútávú stabilizálására az orosz külügyminisztérium az USA és az Európai Unió uszító politikája miatt - jelentette ki Alekszandr Grusko, orosz külügyminiszter-helyettes.
Az Európai Unió egyértelműen fogalmazott azzal kapcsolatban, ha Koszovó északi részén nem vonják vissza az érvényben lévő intézkedéseket - nyilatkozta Peter Stano.
Brüsszelben találkozott szerdán Miroslav Lajčak, a Belgrád és Pristina közötti párbeszédért felelős uniós különmegbízott és Petar Petković, Szerbia Koszovó-ügyi irodájának igazgatója.
A beszélgetés témája minden bizonnyal a koszovói helyzet lesz, mivel Stoltenberg és Vučić ugyanazon a napon találkoznak, amikor Brüsszelben Szerbia és Koszovó főtárgyalói egyeztetnek Miroslav Lajčak, párbeszédért felelős uniós különmegbízottal.
Albin Kurti koszovói kormányfő a Kvinta-országok nagyköveteivel közösen nyújtott be egy javaslatot a szerb-koszovói viszony enyhítésére. A tárgyalások után Kurti sajtótájékoztatón ismertette az öt pontot.
Orbán Viktor magyar miniszterelnök és felesége, Lévai Anikó a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren fogadta Hszi Csin-pinget, a Kínai Népköztársaság elnökét és házastársát - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
Meghódította a mozikat Magyarországon a Semmelweis című film, erről tanúskodnak a magyar Nemzeti Filmintézet által még idén február közepén nyilvánosságra hozott adatok.
Hosszú évek óta problémát jelent az adaiaknak a szeméttelepről áradó kellemetlen szag és füst. A hulladék lerakóhely okozta nehézségekről a helyiek panaszkodtak stábunknak.
A Magyar Tudományos Akadémia 197. közgyűlésén, Budapesten a külhoni magyar kutatók munkáját elismerő Arany János-érmet vehetett át dr. Takács Márta, a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar rendes egyetemi tanára.
A majdányi régészeti lelőhelyet, a Dr. Batthyány-Strattmann László Művelődési Egyesület székházát, a törökkanizsai könyvtár épületét és az 1858-ban épült Szent György-plébániatemplomot tekintették meg a VMSZ politikusai.
Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.
Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.
Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.