Már több mint 11 ezer halálos áldozata van a hétfői török-szír földrengéseknek, a sérültek száma pedig meghaladja a több tízezret. A számok szinte percről percre változnak. Több ezer épület dőlt össze, a romok alatt lehetnek még túlélők.
Rétvári Bence, az Emmi parlamenti államtitkára azt mondta, hogy az országhatáron belüli segítséghez hasonlóan szeretnék támogatni a hátrányos helyzetű magyarokat az országhatáron kívül is.
A Magyar Máltai Szeretetszolgálat december elsején kötött szerződést a szerb kormánnyal, nem csak a migránsok szerbiai ellátásáról, hanem más válsághelyzetekben való segítségnyújtásról is
A Szerbia területén tartózkodó migránsoknak nyújt ezentúl segítséget a Magyar Máltai Szeretetszolgálat – erről írt alá együttműködési megállapodást Belgrádban a karitatív szervezet és a szerb kormány
Jön a rossz idő – figyelmeztet a Köztársasági Hidrometeorológiai Intézet. Vajdaságban és Közép-Szerbia egyes részein narancsriasztás van érvényben. A hétvégéig és a jövő hét első felében folytatódik a változékony időjárás, záporokkal, zivatarral.
A szerb fél a megbeszélteket kivétel nélkül teljesítette egészen a 2013-as brüsszeli megállapodástól kezdődően, Pristina viszont kerüli az egyetlen kötelezettségét, a Szerb Községek Közösségének megalakítását – hangsúlyozta Aleksandar Vučić.
A Sevilla 1-1-es döntetlent követően 11-esekkel felülmúlta az AS Romát a labdarúgó Európa-liga szerdai döntőjében, melyet a budapesti Puskás Arénában rendeztek.
A helyi szerbek ugyanis nem ismerik el az időközi helyi szintű választások eredményeit és a polgármesteri hivatalok előtt tüntetnek, jelenleg békésen. Hétfőn viszont összecsaptak a KFOR békefenntartóival. A NATO további 700 katonát küld a régióba.
Gyors és hatékony akcióval elkapta a szabadkai rendőrség azt a férfit, aki tegnap lábon lőtt egy 25 éves férfit Szabadka központjához közel egy gyalogátkelőn - írják tájékoztatójukban.