A jelen állás szerint a Tanyaszínház idei utolsó előadását láthatta a közönség Bácsfeketehegyen. Ezt írta szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében Lénárd Róbert.
Hajnal Jenő úgy fogalmazott: a Tanyaszínház repertoárjára az elmúlt években olyan darabok kerültek, amelyek az öncélú közönségességet, a parttalan ízléstelenséget, a közönség alpári provokálását jelenítették meg.
A spanyol rendőrség 11 embert tartóztatott le illegális fogva tartás és fegyverbirtoklás, rablás, bántalmazás, okmányhamisítás, kábítószer- és emberkereskedelem gyanújával - írja a szerbiai sajtó a spanyol Belügyminisztériumra hivatkozva.
Sajtóbeszámolók szerint ismeretlen tettesek egy mozgó autóból fegyverrel lőttek le egy utcán sétáló férfit hétfő délután a német főváros Spandau városrészében.
Arra utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni - közölte az orosz védelmi minisztérium.
Felhívják a figyelmet arra, hogy az ünnepek után legyenek körültekintőek a közlekedésben résztvevők, ugyanis torlódások várhatók az utakon és a fizetőkapuknál.