A törökországi és a szíriai földrengésben károsultak részére az elmúlt 36 óra alatt a Szerbiai Vöröskereszt számlájára 2,8 millió dinárt fizettek be. Eddig összesen 742 személy és cég jótékonykodott, ismertette Ljubomir Miladinović.
Már több mint 11 ezer halálos áldozata van a hétfői török-szír földrengéseknek, a sérültek száma pedig meghaladja a több tízezret. A számok szinte percről percre változnak. Több ezer épület dőlt össze, a romok alatt lehetnek még túlélők.
Napi 1200 adag főtt ételt biztosít a Vöröskereszt szabadkai szervezete a rászorulóknak, de további 600-700 rászoruló személy várakozik, hogy bejuthasson a népkonyha programba.
A Szerbiai Vöröskereszt 16 szerbiai város egy-egy általános iskolájában szervez harmadikos diákoknak ismeretterjesztő előadásokat a közlekedési rendőrség bevonásával
Aleksandar Vučić szerbia elnöke ma Moldovába utazott, ahol részt vegyen az Európai Politikai Közösség csúcstalálkozóján, amit Moldova fővárosában, Kisinyovban tartanak meg.
Jön a rossz idő – figyelmeztet a Köztársasági Hidrometeorológiai Intézet. Vajdaságban és Közép-Szerbia egyes részein narancsriasztás van érvényben. A hétvégéig és a jövő hét első felében folytatódik a változékony időjárás, záporokkal, zivatarral.
A szerb fél a megbeszélteket kivétel nélkül teljesítette egészen a 2013-as brüsszeli megállapodástól kezdődően, Pristina viszont kerüli az egyetlen kötelezettségét, a Szerb Községek Közösségének megalakítását – hangsúlyozta Aleksandar Vučić.
A Sevilla 1-1-es döntetlent követően 11-esekkel felülmúlta az AS Romát a labdarúgó Európa-liga szerdai döntőjében, melyet a budapesti Puskás Arénában rendeztek.
Gyors és hatékony akcióval elkapta a szabadkai rendőrség azt a férfit, aki tegnap lábon lőtt egy 25 éves férfit Szabadka központjához közel egy gyalogátkelőn - írják tájékoztatójukban.