Ugrás a tartalomra

Díszsortűz a Kalemegdanon

2021.05.09
15:26
2021.05.09
18:18
Forrás
Szerbiai RTV
Katonai tiszteletadás mellett Nebojša Stefanović szerb védelmi miniszter részvételével adtak le díszsortüzet a belgrádi Kalemegdan falairól május 9-e, a győzelem napja alkalmából.

Stefanović elmondta, nem szabad megfeledkezni azokról, akik életüket adták a fasizmus elleni harcban.

A második világháborúban a németek felett aratott diadalt és az európai háború végét ünnepli ma Szerbia.

Este a Belgrádi Nemzeti Színházban ünnepi akadémiát tartanak, a szimfonikus zenekar, illetve kórusok részvételével. Fellép Vjera Mujović, Nebojša Kundačina és Lepomir Ivković színészek, a rendezvényen pedig Aleksandar Vučić szerb államfő is megtartja ünnepi beszédét.

Ma emlékeznek meg a győzelem napjáról számos európai országban, így Szerbiában is. Május 9-én a fasizmus felett aratott győzelemre emlékeznek. A III. Birodalom ugyanakkor május 8-án kapitulált, a német haderő ekkor tette le a fegyvert. A Németország feltétel nélküli megadását rögzítő dokumentumot ugyan 1945. május 7-én írták alá, de az csak közép-európai idő szerint május 8-án 23.01-kor lépett életbe. Ekkor Moszkvában már május 9-e volt. A Szovjetunióban hagyományosan mindig május 9-én tartják a győzelmi felvonulást, és a legtöbb szovjet utódállam megtartotta ezt a szokást. Szerbia is május 9-én ünnepli felszabadulását.

Kalemegdan
Belgrád
Szerbia
győzelem napja

Most

16:43, Frissítve: 16:57

Amikor a bánáti szívósság sző nagy terveket

A majdányi régészeti lelőhelyet, a Dr. Batthyány-Strattmann László Művelődési Egyesület székházát, a törökkanizsai könyvtár épületét és az 1858-ban épült Szent György-plébániatemplomot tekintették meg a VMSZ politikusai.
16:26

Így várja Budapest a kínai elnököt

Belgrádból Budapestre repül a kínai elnök. Hszi Csin-ping péntekig tartó látogatása során kétoldalú politikai, gazdasági és nemzetközi kérdésekről tárgyal Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel és Sulyok Tamás köztársasági elnökkel.
15:19, Frissítve: 15:32

Ahol a kihívásból játék lesz

Labdarúgás, röplabda, sakk – ezekben a kategóriákban mérhették össze tudásukat középiskolás diákok és egyetemi hallgatók Szabadkán. Sportnapot tartottak a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar hallgatói.
13:35, Frissítve: 15:51

Folyamatosak a fejlesztések Szabadkán

Az elmúlt időszakban több utca is aszfaltburkolatot kapott, töltetcserét hajtottak végre a szabadkai 1-es számú vízgyárban, valamint az ivóvíz és a szennyvízhálózat bővítésén is dolgoznak. A VMSZ ezt a munkát június 2. után is folytatná.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.