A koronavírustól elhunytakról szóló adatközlés informatívabb lesz, mert kiolvasható majd belőle, hogy a fertőzés mely korosztályra és milyen krónikus alapbetegségek esetén a legveszélyesebb.
A koronavírus elleni védekezésben hosszú távra kell berendezkedni, ez már beigazolódott, és a hosszú távú védekezést több területen kell végrehajtani - jelentette ki Szijjártó Péter.
A magyar külgazdasági és külügyminiszter hangsúlyozta: országa nem adja fel a NATO-Ukrajna bizottság üléseinek blokkolását, amíg nem találnak megoldást a magyar közösség jogainak érvényesülésére.
Nyolc tájegység jellegzetes táncait tanulhatják meg a gyerekek otthonukban a magyar Országos Széchényi Könyvtár néptáncoktató filmsorozata segítségével.
A magyar külgazdasági és külügyminiszter emlékeztetett: Magyarország és Románia - hasonlóan több más európai országhoz - korlátozó intézkedéseket léptetett életbe a határain.
Orbán Viktor magyar miniszterelnök és felesége, Lévai Anikó a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren fogadta Hszi Csin-pinget, a Kínai Népköztársaság elnökét és házastársát - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
Meghódította a mozikat Magyarországon a Semmelweis című film, erről tanúskodnak a magyar Nemzeti Filmintézet által még idén február közepén nyilvánosságra hozott adatok.
Hosszú évek óta problémát jelent az adaiaknak a szeméttelepről áradó kellemetlen szag és füst. A hulladék lerakóhely okozta nehézségekről a helyiek panaszkodtak stábunknak.
A Magyar Tudományos Akadémia 197. közgyűlésén, Budapesten a külhoni magyar kutatók munkáját elismerő Arany János-érmet vehetett át dr. Takács Márta, a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar rendes egyetemi tanára.
A majdányi régészeti lelőhelyet, a Dr. Batthyány-Strattmann László Művelődési Egyesület székházát, a törökkanizsai könyvtár épületét és az 1858-ban épült Szent György-plébániatemplomot tekintették meg a VMSZ politikusai.
Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.
Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.
Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.