Ugrás a tartalomra

Sikeres esztendőt kíván a szerb elnök
2021-12-31; 15:19

Együtt az új álmokért 2022-ben is, boldog új évet kívánok. Éljen Szerbia. Ezzel a kiírással köszöntötte az embereket az újév kapcsán Aleksandar Vučić.
Fotó Video

Többféle támogatást ígért a fiataloknak Aleksandar Vučić
2021-12-29; 20:08

A szerb államfő mai évértékelő sajtótájékoztatóján egyebek mellett azt mondta, hogy a január elseje után világra jövő második és a harmadik baba után a családok további 100 ezer dináros egyszeri támogatást kaphatnak majd.

Orosz páncéltörő rakéták a szerb katonaságnak
2021-12-28; 18:33

Szerbia már pusztító fegyverrel is rendelkezik - jelentette be Nebojša Stefanović. A szerb védelmi miniszter elmondta, a legmodernebb fegyvereknek számító, Oroszországtól vásárolt Kornet páncéltörő rakéták a hónap közepén érkeztek az országba.

Két óra alatt Belgrádból Sjenicára
2021-12-26; 16:55

Aleksandar Vučić szerb államfő jelenlétében Sjenicán kereskedelmi szerződést írtak alá a mintegy 75 kilométeres Požega és Duga Poljana közötti autópálya építési műszaki dokumentációjának elkészítésére és a munkálatok kivitelezésére.

Most

19:37, Frissítve: 19:54

Nem hadászati nukleáris gyakorlatot tart Oroszország

Arra utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni - közölte az orosz védelmi minisztérium.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.