A szerbiai munkáltatók több hónap után beleegyeztek abba, hogy tárgyalásokba kezdjenek a minimálbér összegének növeléséről a reprezentatív szakszervezetek képviselőivel - írja a Vajdaság Ma hírportál
Vajdaság gazdasági fejlődésére vonatkozó együttműködési nyilatkozatot ír alá a tartományi kormány és a NALED, azaz a helyi szintű gazdasági fejlesztéssel foglalkozó szövetség
Az illetékesek arra figyelmeztetnek, hogy hétfőn, aki teheti, ne induljon el Magyarországra, vagy onnan Szerbiába, mivel az ortodox húsvéti ünnepek elmúltával torlódásra kell számítani valamennyi szerb-magyar határátjárón.
Egyes sejtek felismerésére és elkülönítésére dolgoztak ki mesterséges intelligenciát (MI) használó megoldást a Szegedi Biológiai Kutatóközpont munkatársai egy nagy nemzetközi konzorcium részeként.
Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.
A kínai elnök Emmanuel Macron francia államfő meghívására érkezett Párizsba, ugyanis a két ország 60 éve lépett diplomáciai kapcsolatba. Hszi Csin-ping franciaországi látogatása után Szerbiába és Magyarországra is ellátogat.
A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Miami Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamot ő kezdheti majd az élről.