Ugrás a tartalomra

Dél-Bánát magyarsága ünnepre gyűlt össze Hertelendyfalán

2019.09.16
11:06
2019.09.16
18:56
Forrás
Pannon RTV
Itt tartották meg a Dél-Bánáti Magyar Művelődési Egyesületek 30. Szemléjét.

A jubileumi ünnepség megrendezésére a Tamási Áron Székely-Magyar Művelődési Egyesület készült fel, ahonnan 50 évvel ezelőtt, 1969-ben indult útjára a találkozó.

Az egész napos rendezvény hagyományosan tanácskozással kezdődött, amelyen az egyesületek vezetői és aktív tagjai megvitatták az elmúlt év eredményeit és nehézségeit, valamint a tervekre is kitértek.

Lőcsei Vilmos, elnök, Tamási Áron Székely-Magyar Művelődési Egyesület, Hertelendyfalva: „A mai tanácskozásnak a témája a pályázatokkal volt kapcsolatban, hogy ki mit pályázott, ki mit nyert a pályázatokon. Próbálunk arra összpontosítani, hogy akiknek kicsi segítség kell, hogyan segíteni azokat, akik nincsenek annyira benne a pályázatokban. Büszkék lehetünk arra, hogy négy év alatt felépítettük ezt a tájházat, rendbe tettük az udvart.”

A Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség elnöke megelégedéssel nyugtázta, hogy milyen új lehetőségek nyílnak meg az itteni közösség előtt.

Sutus Áron, elnök, Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség: „Újból elindították a dél-bánáti hagyományápoló, hagyományőrző tábort. Ahogy ma hallottuk, megpróbálják lerakni az alapjait, és november végéig megindítani egy olyan folyamatot, amely hozzá tud járulni, hogy népi vonós hangszeres utánpótlás-nevelés is meginduljon.”

A jubileumi rendezvény alkalmából kopjafát avattak a Tamási Áron Székely-Magyar Művelődési Egyesület udvarán, amelyet Lőcsei Vilmos, az egyesület elnöke és Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke leplezett le.

Hajnal Jenő, elnök, Magyar Nemzeti Tanács: „Fogyó és gyarapodó közösség a dél-bánsági magyarság. Csodálattal nézzük mindazt, amit tesznek, és hála a Jóistennek, az anyaország támogatásával az utóbbi időben ezt az erősödést, gyarapodást, épületek, közösségi terek, megújult népviseletek és jó hangulatú konferenciák egészítik ki. Ma itt Hertelendyfalván annak voltunk a tanúi, hogy hosszú-hosszú évek után, ma nem sírtak az emberek, hanem arról számoltak be, hogy adja a Jóisten, hogy minél több gyerek legyen, népesítse be ezt a tájat magyar gyerekekkel, és akkor jövő lesz, mert remény az van.”

Az egyesületek szorgos kezű asszonyai kézimunka-kiállításon mutatták be a különböző alkotásokat. A helyieken kívül a székelykevei, kevevári, sándoregyházi, verseci, pancsovai és torontálvásárhelyi értékeket láthattak az érdeklődők.

Vasárnap délután már népviseletbe öltözve vonultak a művelődési műsor fellépői a református templomba, ahol Halász Béla, református püspök és Csipak Csaba, fehértemplomi plébános ökumenikus istentiszteleten szolgáltak. A találkozón többek között részt vettek a Petőfi Sándor program vajdasági ösztöndíjasai és Kovács Elvira, a VMSZ köztársasági parlamenti képviselője is.

Hertelendyfalva
Dél-Bánáti Magyar Művelődési Egyesületek Szemléje
Lőcsei Vilmos
Sutus Áron
Tamási Áron Székely-Magyar Művelődési Egyesület
Hajnal Jenő

Most

10:01, Frissítve: 10:08

A niši Radničkit fogadja a TSC

Ismét hazai pályán játszik ma a TSC labdarúgó csapata. A topolyaiak a bajnokság 17. fordulójában a niši Radnički együttesét látják vendégül.
07:39, Frissítve: 07:54

Támadás az Eiffel-toronynál, egy halott

Egy embert késsel megölt, két másikat pedig kalapáccsal megsebesített szombat este egy támadó Párizsban, az Eiffel-torony közelében, miközben szemtanúk szerint azt kiáltotta, hogy "Allah Akbar".
07:03, Frissítve: 07:29

Advent első vasárnapja

Eljött az ideje, hogy meggyújtsuk az első gyertyát az adventi koszorún. Az idei ünnepkör azonban rendhagyó, különbözik a korábban megszokottaktól.

Népszerű

Mezőgazdászok, figyelem!

Új pályázatot hirdettek a mezőgazdászok számára. Beruházásaik 50 százalékát az állam biztosítja, vissza nem térítendő támogatás formájában.

Elindult a személyforgalom a Szabadka-Szeged vasútvonalon

Az első járat 5 óra 19 perckor indult Szegedről. Az első utasok között volt Lázár János magyar közlekedési miniszter és dr. Pásztor Bálint a VMSZ megbízott elnöke is. A személyvonatok ezen a vonalon ötször közlekednek majd mindkét irányba.