Ugrás a tartalomra

A legtöbb turista Kínából érkezett Szerbiába
2024-03-19; 08:50

Rasim Ljajić, az idegenforgalmi tárca vezetője elmondta, év eleje óta augusztusig több mint 73.500 kínai jött az országba, csaknem 40 százalékkal több, mint tavaly ugyanebben az időszakban.
Fotó Video
díszszemle

Szlovén-szerb csúcstalálkozót tartottak Belgrádban
2024-03-19; 08:50

Marjan Šarec szlovén kormányfőként először járt Szerbiában, látogatása elsősorban a kapcsolatok szorosabbra fűzését szolgálja. Ana Brnabić kormányelnökkel és Aleksandar Vučić államfővel is tárgyalt.

Most

12:11

„Intenzív kampányra kell számítani”

Dr. Pásztor Bálint a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke a Szabadkai Magyar Rádió Napindító című műsorában a VMSZ államtitkárairól, a kampányról, valamint szabadkai és országos jelentőségű fejlesztésekről beszélt.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.