Ugrás a tartalomra
TSC

Ismét vajdasági rangadó

2020-09-24
12:55
2020-09-25
15:10
Forrás
Pannon RTV
A TSC a szabadkai Spartacus csapatát fogadja szombaton 16 órakor Zentán a szerb Szuperliga 9. fordulójában.

Szabó Zoltán együttese jó formában várja az összecsapást, hiszen a román FCSB elleni tisztes helytállás után hétfőn 4:1-es győzelmet arattak Šabacon, a Mačva otthonában. A topolyai csapat edzője szerint a Spartacus már évek óta Szerbia legjobb együttesei közé tartozik, és nehéz mérkőzésre számít szombaton, hiszen a szabadkaiak ellen eddig mindig ki-ki meccset játszottak.

Szabó Zoltán, vezetőedző, TSC: „Mi nyertünk Szabadkán, Zentán döntetlen volt, de lehetett volna másképpen is. Úgyhogy egy érdekes mérkőzést várok az biztos. Remélem nekünk ez a győzelem a Mačva ellen ad még egy lendületet, még egy kis önbizalmat, úgyhogy győzelmet várok természetesen a csapattól. Szeretném azért mindenképpen elmondani, hogy hiányoznak a szurkolók, nagyon. Most, amikor megindult a csapatnak, kellene még egy kis nyomás tőlük, de a koronavírus miatt nem lehet. Bízok a csapatban, és remélem, hogy folytatjuk ezeket a jó meccseket, amiket játszottunk a Steaua és a Mačva ellen, a Spartacus ellen is tudjuk majd folytatni.”

TSC
Spartacus
Szabadka
Topolya
Zenta
városi
stadion
Szabó Zoltán
vezetőedző

Most

13:58

Ana Brnabić ismertette az új kormány céljait

Ana Brnabić szerb kormányalakító ma délelőtt a parlamentben ismertetett expozéjában hangsúlyozta, hogy az új kabinet a politikai és a gazdasági folytonosság kormánya lesz. Hat célt emelt ki, ezek közül a polgárok egészségét nevezte a legfontosabbnak.

Népszerű

Baleset Szabadkán

Közlekedési baleset történt ma délután Szabadkán. Várjuk az illetékesek részletesebb információit az esetről.