Ugrás a tartalomra
Pannon RTV/Raffai Csaba

Kiderült, mit rejt a 115 éves bajmoki időkapszula

2022.03.25
12:14
2022.03.25
16:45
Forrás
Pannon RTV
115 éves időkapszulát találtak a bajmoki Szent Péter és Pál-templom tetőszerkezetének felújítása közben. A Vajdasági Magyar Szövetség által szervezett lakossági fórumon fel is olvasták a palackban talált levelet, amelyet 1907-ben írtak.

Ezenkívül ismertették a településen megvalósított fejlesztéseket és a jövőbeni célokat is.

Az 1907-ben készült időkapszulában talált levelet Hegedűs Lénárd fogalmazta meg.

Dr. Pásztor Bálint, alelnök, VMSZ: „Hátborzongató, ugyanakkor gyönyörű élményben volt részünk, hiszen 115 évvel ezelőtti bajmokiak üzentek nekünk az időkapszula révén. Akkor újították fel utoljára, akkor volt utoljára nagyobb felújítás a bajmoki templomban, 1907-ben, 115 évvel ezelőtt, ez ugye egy évvel korábban történt, hogy elkezdték volna építeni a Szabadkai Városházát. Ez azt bizonyítja, hogy Bajmok milyen virágzó, gazdag település volt, hiszen a templom 205 éves az idén.”

Bajmokon a tervek között szerepel a szennyvíz-hálózat bővítése is, de dolgoznak azon, hogy a Topolya és Bajmok közötti útvonal munkálatai is elkezdődjenek.

Hegedűs József, a VMSZ bajmoki helyi szervezetének elnöke: „Az egyik legnagyobb volumenű fejlesztésnek a szennyvíztisztító jövőbeni felépítését mondhatjuk Bajmokon. Ez egy nagyon régi terv már, több mint 15 éve tervben van, de úgy néz ki, hogy most fog a közeljövőben megvalósulni. Ami még konkrét és nagy volumenű fejlesztést jelent, az a római katolikus templom felújítása.”

A lakossági fórumon hangsúlyozták, a VMSZ listája az egyetlen magyar lista, amely indul az április 3-i szerbiai köztársasági parlamenti választásokon. A polgárokon áll, hogy hány személy képviseli majd a magyarok érdekeit újabb négy évig Belgrádban.

Bajmok
időkapszula
VMSZ
Vajdasági Magyar Szövetség
lakossági fórum
Hegedűs József
Dr. Pásztor Bálint

Most

21:48

Közel az antarktiszi átbillenési pont

A közelmúltban bekövetkezett hőhullámok, a Déli-óceánban bekövetkezett változások és az antarktiszi tengeri jég kiterjedésének csökkenése arra utal, hogy éghajlati fordulópont közelébe kerülhetünk.
18:31, Frissítve: 19:27

Bor és a hal Horgoson

Halászlé és borversenyt tartottak Horgoson. A Szent Orbán Borlovagrend és a Proleter Horgászegyesület már tizenegyedik alkalommal szervezte meg a Bor és a hal elnevezésű eseményt a Művelődési Ház melletti téren.

Népszerű

Narancssárga riasztás van érvényben egész Vajdaságban

Jön a rossz idő – figyelmeztet a Köztársasági Hidrometeorológiai Intézet. Vajdaságban és Közép-Szerbia egyes részein narancsriasztás van érvényben. A hétvégéig és a jövő hét első felében folytatódik a változékony időjárás, záporokkal, zivatarral.