Október 30-ig, azaz még holnapig jelentkezhetnek a külhoni magyar főiskolák és egyetemek hallgatói „A mi történetünk” című szakmai hétvégére és továbbképzésre.
A jövő héten kezdi Szabadkán a konduktor-segítő szakirányú képzést a Semmelweis Egyetem Pető András Kara. Tanárai több mint 1400 órát tartanak majd a hallgatóknak a következő négy félév alatt.
Szerbia 12 önkormányzatának egyikeként Óbecse is részese annak a projektnek, amely célja a szerb kormány és az EU anyagi támogatásával a nemek közötti egyenjogúság megteremtése és a nők erősítése.
A harmadéves középiskolásokat megcélzó kurzuson közel 80 vajdasági középiskolás diák vesz részt, akikkel szakképzett tanárok foglalkoznak. A képzés megszervezését Magyarország Kormánya támogatta.
Megkezdődött a magyarországi Szász Pál ösztöndíjprogram idei kiírásának budapesti szakmai képzése. A 4 hetes oktatáson 30 külhoni jogászhallgató vesz részt, köztük 7 vajdasági.
2024. május 15-én 16 óráig nyújthatják be névjegyzékbe vételi kérelmüket azok a magyar választópolgárok, akik sem Magyarországon, sem az Európai Unió más tagállamában nem rendelkeznek lakcímmel.
A hirtelen érkezett és tartósan magas hőmérséklet, valamint a csapadék hiánya továbbra is megnehezíti a termelők helyzetét - mondják a Zenta környéki gazdák. Jelenleg a kártevőkkel is fel kell venniük a harcot.
Életének 72. évében elhunyt Havasi János Herczeg Ferenc-díjas újságíró, szerkesztő - tudatta a család kedden az MTI-vel. Havasi Jánost a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. és az MTVA saját halottjának tekinti.
A Borussia Dortmund csapata jutott elsőként a labdarúgó Bajnokok Ligája döntőjébe. A német együttes az elődöntő visszavágóján is 1:0-ára győzött a Paris Saint-Germain ellen.
Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.