Elfogadta a magyar Országgyűlés a békepárti határozati javaslatot, amelyet az orosz-ukrán háború egyéves évfordulója kapcsán nyújtottak be a Fidesz és a KDNP képviselői.
Értesülések szerint erről a dátumról is szó volt a kormánypártok és az ellenzék képviselőinek mai tárgyalásán Belgrádban és nagy valószínűséggel ezen a dátumon szavazhatunk majd.
Megállapodással ért véget szerda reggel Berlinben a Kereszténydemokrata Unió, a bajor Keresztényszociális Unió és a Német Szociáldemokrata Párt tárgyalása a közös kormányzás folytatásáról.
Szerbia gyásznapot hirdetett minden meggyilkolt emberért az Észak-Koszovói Banjskában, a megölt három szerb miatt, és a megölt koszovói rendőr miatt is - jelentette ki Aleksandar Vučić a Szerbiai RTV esti Oko című műsorában.
Még csak 12 éves, de a világranglista 3. helyén áll korosztályában, miután Gyepükaján 87 kilométeres távot teljesített, és felállította az új szerb junior női csúcsot Kádár Lara.
A szebb iskolákért elnevezésű projekt keretében 200 drónt és 200 robotot adományoz a vajdasági iskolák informatikai szakköreinek a belgrádi és az újvidéki Rotary Club. 25 vajdasági óvoda bútorzatát is felújították.
Lendületben - mit tehetünk a kiégés ellen? címmel szervezett kötetlen beszélgetéssel egybekötött előadást az Észak-bácskai Magyar Pedagógusok Egyesülete.
A mezőgazdasági helyzet és az együttműködési lehetőségek feltérképezése céljából baden-württembergi küldöttség érkezett Vajdaságba. A német delegációt a tartományi mezőgazdasági titkárság fogadta.