Ugrás a tartalomra
Fotó Video

Közvita a médiastratégiáról Nagybecskereken
2023-11-27; 19:19

Mintegy húsz felszólalja volt a Magyar Nemzeti Tanács által készített médiastratégia tervezettel kapcsolatos – több mint két és félórás - közvitának, amit ma tartottak meg a nagybecskereki Szathmáry Karolina leánykollégium konferenciatermében.
Video

Megvitatják a vajdasági médiastratégia tervezetét
2023-10-02; 08:38

Holnap tárgyalja a Magyar Nemzeti Tanács Tájékoztatási Bizottsága a médiastratégia tervezetét, amit előreláthatólag meg is jelentetnek majd. Ezt követően három helyszínen tartanak majd közvitát a tervezetről.
Fotó Video

Új médiastratégiát dolgoz ki a Magyar Nemzeti Tanács
2023-03-02; 16:39

Ennek kapcsán a vajdasági magyar médiatér szereplőit is felkeresik. Az MNT tagjai a Pannon RTV székházába is ellátogattak. Képzések, tartalmak és az újságírók helyzete is szóba került az egyeztetésen, ami után körbejárták a székházat.

Európai színvonalú médiastratégia Szerbiában
2019-12-12; 19:56

A szerbiai médiastratégia tervezetéről egyeztetett ma Ana Brnabić szerb kormányfő a dokumentum kidolgozásáért felelős munkacsoport, illetve az újságírókat tömörítő szervezetek tagjaival.
Fotó Video

Közvita a médiastratégiáról
2019-02-27; 20:12

Ma tartották az új szerbiai médiastratégia közvitájának utolsó fordulóját. A tervezettel kapcsolatban egész februárban várták az észrevételeket.

Közvitán a szerbiai médiastratégia
2024-03-19; 08:44

Az egy hónapig tartó közvita keretében négy kerekasztal-beszélgetést szerveznek február folyamán, mégpedig 19-én Újvidéken, 22-én Nišben, 25-én Čačakon, a zárókonferencia pedig 27-én lesz Belgrádban.

Most

21:59, Frissítve: 22:34

Megérkezett Belgrádba a kínai elnök

A kínai elnök gépét szerbiai felségjelzésű MiG-29-es vadászgépek kísérték a Nikola Tesla repülőtérig, ahol a szerb hadsereg gárdája sorakozott fel a tiszteletére.
17:17, Frissítve: 19:39

Ma kiderül, kik vihetik haza az ajándékokat!

A Közügyek kérdésére csaknem ötszáz válasz érkezett Vajdaság szinte minden részéből. Mai műsorunkban kiderül, hogy ki csobbanhat a családjával Mórahalmon. Nézzék a 18 óra 10 perckor kezdődő műsorunkat.
16:02, Frissítve: 16:33

Fiáker szemlét tartottak Cserépalján

Huszonnyolcadik alkalommal szervezték meg a Cserépaljai Fiáker Szemlét. A Parádés Kocsik és Lovak Nemzetközi Szemléjére a dél-bánáti Cserépaljára egész Szerbia területéről érkeztek a lovas sport kedvelői.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.