A magyar közmédia vezetői megbeszélést folytattak az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) Demokratikus Intézmények és Emberi Jogok Hivatalának képviselőivel - közölte az MTVA Sajtó és Marketing Iroda.
A Hagyományok Háza Hálózat – Szlovákia kiemelt feladatának tekinti a gyerekek hagyományszeretetre való nevelését. E szellemben január 3-án vált hozzáférhetővé a Szlovákiai magyar gyerekjátékok és szokásdallamok adatbázisa.
A. Tóth Sándor: BUÉK TÓTHÉK – Hálaadó életrajz színezett linómetszet-képeslapokon, 1932-1980 címmel nyílt retrospektív kiállítás a Corvin téri Kallós Zoltán kiállítótérben. A tárlat január 28-áig várja a látogatókat.
Mint a legtöbb kulturális társulat életét, a Magyar Állami Népi Együttes mindennapjait is megváltoztatta a járvány. Mihályi Gábor együttesvezető és Tucsni Anna kulturális menedzser mégis eredményesnek ítéli az elmúlt időszakot.
A Hagyományok Háza kiállítótermében december 10-én nyitották meg a Mikulásjárás - Karácsonyi rajzpályázat 2021 legszebb alkotásaiból rendezett kiállítást. Az ünnepi tárlatot az érdeklődők január közepéig tekinthetik meg.
Balmazújvárosban rendezte évzáró találkozóját a Hagyományok Háza Hálózat. A kétnapos konferencián a területek vezetői értékelték éves munkájukat, s a jövő évi terveiket is megosztották a résztvevőkkel.
November 18-21. között tartják Komáromban a tizedik Fonográf Fesztivált a Hagyományok Háza Hálózat-Szlovákia támogatásával. A kerek évforduló alkalmat ad számadásra is, Lakatos Róbert brácsaművész, szervező emlékezik a jeles évtizedre.
Dr. Csapó Katalin családjának életében a Magyar Állami Népi Együttes főszerepet játszott. Édesapja, Csapó Károly Liszt-díjas énekművész. Katalin 1972-től egy évtizedig szerepelt a tánckarban, míg férje, Kása Endre az énekkart erősítette.
A két éve elhunyt Kossuth-nagydíjas filmrendező, operatőr tiszteletére rendezett ünnepségen Papp Dániel, az MTVA vezérigazgatója és Dobos Menyhért, a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. vezérigazgatója leplezte le a terem névadójának emléktábláját.
Orbán Viktor magyar miniszterelnök és felesége, Lévai Anikó a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren fogadta Hszi Csin-pinget, a Kínai Népköztársaság elnökét és házastársát - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
Meghódította a mozikat Magyarországon a Semmelweis című film, erről tanúskodnak a magyar Nemzeti Filmintézet által még idén február közepén nyilvánosságra hozott adatok.
Hosszú évek óta problémát jelent az adaiaknak a szeméttelepről áradó kellemetlen szag és füst. A hulladék lerakóhely okozta nehézségekről a helyiek panaszkodtak stábunknak.
A Magyar Tudományos Akadémia 197. közgyűlésén, Budapesten a külhoni magyar kutatók munkáját elismerő Arany János-érmet vehetett át dr. Takács Márta, a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar rendes egyetemi tanára.
A majdányi régészeti lelőhelyet, a Dr. Batthyány-Strattmann László Művelődési Egyesület székházát, a törökkanizsai könyvtár épületét és az 1858-ban épült Szent György-plébániatemplomot tekintették meg a VMSZ politikusai.
Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.
Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.
Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.