A Fidesz európa tanácsi delegációja csatlakozott az Európa Tanács Európai Konzervatív Frakció és Demokratikus Szövetség nevű frakciójához - tájékoztatta az MTI-t Németh Zsolt.
Facebookon közzétett videójában emlékeztetett: Ukrajnában az elmúlt esztendőkben folyamatosan megsértették a magyar közösség jogait, egyebek mellett a nyelvhasználatot érintően a kultúra, a média, közigazgatás és az oktatás területén.
Az egyoltásos nyugati koronavírus-vakcina kiesése miatt az április végéig esedékes 400 ezer kínai oltóanyag helyett egymillió érkezik Magyarországra - jelentette be a magyar külgazdasági és külügyminiszter a közösségi oldalára feltöltött videóban.
Németország budapesti nagykövetségének ügyvivőjét hivatalába kérette csütörtök reggel Magyar Levente, a magyar Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára - közölte a tárca az MTI-vel.
Az elmúlt évtizedben Magyarországon nőtt a legnagyobb mértékben a gyermekvállalási kedv az Európai Unió tagországai közül - írta az Eurostat friss adatai alapján Novák Katalin szerdán a Facebook-oldalán.
A szerdán 13 órakor kezdődő ülésen a Minority SafePack elnevezésű európai polgári kezdeményezésről szóló határozati javaslatról tart általános vitát a magyar Országgyűlés.
Holnaptól nyithatnak az üzletek és újraindulhatnak a szolgáltatások Magyarországon - jelentette be Orbán Viktor közösségi oldalán, miután a beoltottak száma meghaladta a 2,5 milliót.
Az oltási terv végrehajtásáról egyeztetett Orbán Viktor a Belügyminisztérium ügyeleti központjában. A magyar kormányfő a találkozó után közzétett videójában elmondta, bár nagyszombat van, a vírus nem pihen, ezért nekünk is védekeznünk kell!
Orbán Viktor magyar miniszterelnök és felesége, Lévai Anikó a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren fogadta Hszi Csin-pinget, a Kínai Népköztársaság elnökét és házastársát - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
Meghódította a mozikat Magyarországon a Semmelweis című film, erről tanúskodnak a magyar Nemzeti Filmintézet által még idén február közepén nyilvánosságra hozott adatok.
Hosszú évek óta problémát jelent az adaiaknak a szeméttelepről áradó kellemetlen szag és füst. A hulladék lerakóhely okozta nehézségekről a helyiek panaszkodtak stábunknak.
A Magyar Tudományos Akadémia 197. közgyűlésén, Budapesten a külhoni magyar kutatók munkáját elismerő Arany János-érmet vehetett át dr. Takács Márta, a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar rendes egyetemi tanára.
A majdányi régészeti lelőhelyet, a Dr. Batthyány-Strattmann László Művelődési Egyesület székházát, a törökkanizsai könyvtár épületét és az 1858-ban épült Szent György-plébániatemplomot tekintették meg a VMSZ politikusai.
Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.
Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.
Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.