Ugrás a tartalomra

IMF vezérigazgató: Szerbia példamutató ország
2018-07-26; 14:06

Szerbia példamutató ország - ez a Nemzetközi Valutaalap vezérigazgatójának a véleménye. Christine Lagarde-dal is tárgyalt Ana Brnabić szerb kormányfő Washingtonban az együttműködésről.
Fotó Video

Szerbiába látogatott Reuvén Rivlin izraeli államfő
2018-07-26; 16:23

Az esemény történelminek mondható, hiszen izraeli elnök korábban sohasem járt Szerbiában. A politikust többek között Aleksandar Vučić szerb államfő fogadta, akivel több fontos témáról is egyeztettek.

A kínai államfő a vámháború ellen emelt szót
2018-07-25; 22:50

A globális kereskedelmi háborúnak nem lenne nyertese - jelentette ki a kínai államfő Johannesburgban a fejlődő világ öt vezető országát összefogó BRICS-csoport csúcsértekezletén.

Most

17:17, Frissítve: 18:26

Ma kiderül, kik vihetik haza az ajándékokat!

A Közügyek kérdésére csaknem ötszáz válasz érkezett Vajdaság szinte minden részéből. Mai műsorunkban kiderül, hogy ki csobbanhat a családjával Mórahalmon. Nézzék a 18 óra 10 perckor kezdődő műsorunkat.
16:02, Frissítve: 16:33

Fiáker szemlét tartottak Cserépalján

Huszonnyolcadik alkalommal szervezték meg a Cserépaljai Fiáker Szemlét. A Parádés Kocsik és Lovak Nemzetközi Szemléjére a dél-bánáti Cserépaljára egész Szerbia területéről érkeztek a lovas sport kedvelői.
13:46, Frissítve: 16:59

Elstartolt a strandszezon Újvidéken

Ez a strand az egyik legszebb és legrendezettebb strandnak számít a Duna teljes szerbiai szakaszán, amely számos lehetőséget kínál az idelátogatóknak. A szezonális belépőket mától lehet igényelni.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.