Ugrás a tartalomra
Pannon RTV/Idei Sándor

Megóvni az emberi életet, oltakozásra buzdítani

2021.10.27
21:04
Forrás
Pannon RTV
Két belgrádi vendéglátóipari egységet is megbüntettek az ellenőrök, mert olyan alkalmazottak tartózkodtak a zárt helyiségben, akiknek nem volt covid-igazolásuk.

A hatóságok a hét elején kezdték el büntetni azokat a szabálysértőket, akik nem tartják be a legfrissebb járványügyi intézkedéseket, miszerint a vendéglátóipari egységekben este 10 után csak azok lehetnek, akik érvényes covid-igazolással rendelkeznek. Az emberi élet megóvása mellett az intézkedésnek az is célja, hogy oltakozásra buzdítsa az embereket, legfőképp a fiatalokat.

Pannon RTV/Idei Sándor

Kedd este sorban járták körbe a kommunális rendőrség tagjai a Belgrád központjában lévő vendéglátóhelyeket, amelyek este 10 óra után is nyitva tartottak. Ellenőrizték, hogy a zárt helyiségekben tartózkodó vendégeknek van-e védettségi igazolásuk, illetve arra voltak kíváncsiak, hogy betartják-e az érvényben lévő előírásokhoz. A vendégek zömében együttműködőek voltak. A megszokottakhoz képest ugyanakkor jóval kevesebb vendéget lehetett látni ezeken a helyeken. A szerb fővárosban élő fiatalok közül sokan úgy döntöttek, inkább be se mennek a szórakozóhelyekre, ha ott igazolniuk kell az egészségügyi állapotukat. Vannak köztük olyanok, akik kifejezetten ellenzik a legfrissebb járványügyi előírásokat.

Pannon RTV/Idei Sándor

Több fővárosi elzárkózik attól a gondolattól, hogy beoltassa magát. Vagy csak kivételes okok miatt tennék ezt meg. A covid-igazolások bevezetését pedig ilyen formában, hogy csak azzal lehet este 10 óra után szórakozóhelyekre járni, feleslegesnek tartják.

Pannon RTV/Idei Sándor

Nemcsak az oltatlanok fogadják kételkedve a covid-igazolványok bevezetését este 10 óra után. Az oltottak között is vannak akik megkérdőjelezik a döntés eredményességét.

Pannon RTV/Idei Sándor

Maguk a vendéglátósok elveszettnek érzik magukat az új előírásokban. Arra panaszkodnak, hogy rendkívül kedvezőtlen helyzetben vannak, és nem igazán értik, mik is azok a teendők, amiket elvárnak tőlük. Röviden fogalmazva, kényelmetlenül, kétségbeesetten és tehetetlenül érzik magukat ebben a történetben, ezért a legtöbbjük úgy dönt, inkább nem is tart nyitva este 10 óra után – mondta el stábunknak az egyik Belgrád központjában lévő kávézó tulajdonosa.

Pannon RTV/Idei Sándor

Goran Vesić, Belgrád alpolgármestere szerint az új intézkedések már az első napon eredményeket hoztak, illetve nőtt az oltakozók száma. Az alpolgármester a szerbiai köztévében elmondta: a szerb fővárosban mintegy 40 ezer ember dolgozik a vendéglátóiparban, és mindannyiuk érdeke, hogy rendesen és biztonságosan tudjanak dolgozni. A hatóságok azt tapasztalják, hogy együttműködőek és igyekeznek alkalmazkodni a helyzethez – tette hozzá.

Egyelőre nem vezetik be az egész napra vonatkozó védettségi igazolás-ellenőrzést Szerbiában - nyilatkozta a miniszterelnök, Ana Brnabić. A dokumentumot jelenleg csak 22 óra után kérik a vendéglátóhelyeken. Brnabić arról is beszámolt, hogy kicsit nőtt az oltakozási kedv az elmúlt időszakban, átléptük az 55 százalékos átoltottsági rátát országos szinten.

Pannon RTV/Idei Sándor

Ha egy kávézó, étterem vagy szórakozóhely zárt helyiségében este 10 óra után olyan személyre bukkannak a kommunális rendőrség tagjai, akiknek nincs covid igazolása, akkor azt a helyet kiürítik, illetve 24 órára be is záratják. Ha ugyanez a szabálysértés még egyszer előfordul ugyanezen a helyen, akkor viszont már büntetnek is. A legnagyobb büntetés, amit egy jogi személyre kiróhatnak, az 300 ezer dinár, illetve a legkevesebb, amennyivel büntethetnek egy olyan személyt, aki nem tartja be az előírásokat, 5000 dinár.

Azok a covid felügyelők, akik nem jól végzik a munkájukat, 30 ezer dináros büntetést kaphatnak. A vállalkozókat 150 ezer dinárral, az objektumért felelős személyt pedig 50 ezer dinárral bírságolhatják.

védettségi igazolás
védettségi igazolvány
Covid-igazolvány
Belgrád

Most

15:07

Áder János: Meg kell védeni az EU határait és értékeit

Európára fokozódó migrációs nyomás nehezedik majd a következő hónapokban, években, ezt az Európai Unió nem szemlélheti tehetetlenül, fel kell készülni, és az EU határait, közös értékeit meg kell védeni - mondta Áder János magyar köztársasági elnök.
14:40, Frissítve: 14:48

Magyar-szerb filmipari együttműködés

Kétoldalú filmipari, filmművészeti és audiovizuális együttműködési megállapodást írt alá Kásler Miklós, magyar emberi erőforrások minisztere Maja Gojković szerb művelődési miniszter Budapesten.
14:18, Frissítve: 14:30

Egy kis apróság is sokat jelent

Elkezdődtek az ünnepek előtti jótékonysági gyűjtések és akciók Szabadkán is. Az érintett szervezetek egész évben igyekeznek segítséget nyújtani a rászorulóknak, de a legmozgalmasabb időszak az év vége. Egyrészt az ünnepek, másrészt pedig tél miatt.

Népszerű