A magyar férfi vízilabda válogatott büntetőpárbajt követően kikapott Ausztráliától, így nem jutott be a vízilabda világliga Belgrádban zajló szuperdöntőjének legjobb négy együttese közé.
Legalább négy embert megölt és többeket megsebesített egy ámokfutó kedden az ausztráliai Darwinban, az elkövetőt őrizetbe vették – közölte a helyi rendőrség.
Az előzetes várakozásokkal szemben a Scott Morrison vezette kormányzó konzervatív pártszövetség nyerte meg Ausztráliában a szombati parlamenti választásokat.
Erre az után került sor, hogy Recep Tayyip Erdogan török államfő egyik politikai gyűlésén arról beszélt, hogy az első világháborús ausztrál katonák koporsóban távoztak Törökországból.
Krokodilok, kígyók és más hüllők állnak lesben Ausztráliában az áradások idején - figyelmeztetnek a hatóságok. Townsville-ben a krokodilok és a kígyók bemerészkedtek a lakott területekre is.
Az elmúlt időszakban több utca is aszfaltburkolatot kapott, töltetcserét hajtottak végre a szabadkai 1-es számú vízgyárban, valamint az ivóvíz és a szennyvízhálózat bővítésén is dolgoznak. A VMSZ ezt a munkát június 2. után is folytatná.
2024. május 15-én 16 óráig nyújthatják be névjegyzékbe vételi kérelmüket azok a magyar választópolgárok, akik sem Magyarországon, sem az Európai Unió más tagállamában nem rendelkeznek lakcímmel.
A hirtelen érkezett és tartósan magas hőmérséklet, valamint a csapadék hiánya továbbra is megnehezíti a termelők helyzetét - mondják a Zenta környéki gazdák. Jelenleg a kártevőkkel is fel kell venniük a harcot.
Életének 72. évében elhunyt Havasi János Herczeg Ferenc-díjas újságíró, szerkesztő - tudatta a család kedden az MTI-vel. Havasi Jánost a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. és az MTVA saját halottjának tekinti.
Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.