Filmvetítéssel és az oklevelek átadásával ért véget a Családi Szabadegyetem Magyarkanizsán. Az elmúlt hetekben heti rendszerességgel találkoztak a programra jelentkező magyar családok.
Ingyenes ismeretterjesztő előadás-sorozat, Családi Szabadegyetem kezdődik hamarosan Magyarkanizsán a magyar családoknak. A mintaprojekt célja a többgenerációs családi kapcsolatok erősítése, a hagyományok ápolása és átadása, a magyar nyelv megőrzése.
Másodszor szervezték meg a Magbörze csereberéjét és vásárát Magyarkanizsán, a Cnesa előcsarnokában. Őshonos zöldségeket, gabonamagvakat, cserjéket állítottak ki, és az érdeklődők a csírázásról is kaphattak információt.
Egyedi és máshol nem látható fizikai kísérletgyűjteményt láthattak az érdeklődők Magyarkanizsán. A kísérleteket a szegedi Szent-Györgyi Albert Agóra mutatta be. Az eseményt a Cnesa Oktatási és Művelődési Intézmény szervezte.
Új szellőzőrendszer épült ki a magyarkanizsai Művészetek Házában és a Dobó Tihamér Képtárban. A beruházás értéke 7 millió dinár. A fejlesztést önkormányzati, valamint köztársasági forrásokból valósítják meg.
A Mesék a zárkából című magyar dokumentumfilm magyarkanizsai bemutatóját tartották tegnap délután. Pénteken további két kortárs magyar filmet vetítenek le a helyi CNESA Oktatási és Művelődési Intézményben.
Színpadra lépett a magyarkanizsai Tisza Néptáncegyesület apraja-nagyja, évzáró műsor keretében mutatták be tudásukat kedden az egyesület tagjai. Volt zene, tánc és ének, mindez népes közönség előtt a helyi Cnesa Oktatási és Művelődési Intézményben.
Innovatív, jó gyakorlatok cseréje a szépkorúak digitális készségeinek fejlesztéséhez elnevezésű Erasmus+ nemzetközi projekt találkozójára került sor Magyarkanizsán.
Óbecsén a Petőfi Sándor Magyar Kultúrkörben tartott délután lakossági fórumot a Vajdasági Magyar Szövetség. Az eseményen jelen volt Lázár János magyar építési és közlekedési miniszter is, aki a Tisza-parti városban zárta vajdasági körútját.
December 17-én előrehozott parlamenti választások lesznek Szerbiában. A sorozatunkban megismerhetik a voksoláson induló jelöltlistákat. A Szerbiai Szocialista Párt adta át másodikként a jelöltlistáját a Köztársasági Választási Bizottságnak.
Nagy volt az érdeklődés a helyi iskola diákjai részéről. A Vajdasági Birkózóakadémia berkeiben a pacsérival egyben már kilenc klub nyílt, de folytatni fogják a tagtoborzást és a birkózóiskolák nyitását.
A hatóság emberei minden olyan útvonalat ellenőrzés alatt tartanak, amelyeken az illegális bevándorlók taxikkal vagy embercsempészek segítségével a szerb-magyar határ közelébe juthatnának.
Folytatódik a Prosperitati Alapítvány vajdasági gazdaságfejlesztési programja, két új pályázat jelent meg a mezőgazdasági termelők és a vállalkozók számára, 2-2 milliárd forintos keretösszeggel. Pályázni december 5-től lehet.
Újabb ideiglenes útlezárás várható Szabadkán. A Belgrád-Budapest vasútvonal kiépítése miatt november 25-étől, vagyis szombattól tíz napon át zárva lesz a Makszim Gorkij, a Jovan Mikić, a Papp Pál és a Szegedi út kereszteződése.