Ugrás a tartalomra
Fotó

Tüntettek a koszovói szerbek
2024-02-12; 13:29

Több tízezren vonultak utcára Kosovska Mitrovicában. A tüntetők a koszovói kormány intézkedései miatt vonultak utcára, mert szerintük azok célja, hogy ellehetetlenítse az ott élő szerbek életét.

„Soha nehezebb megbeszélések”
2024-01-31; 20:52

Soha nehezebb megbeszélések - jelentette ki Petar Petković a szerb elnök és a Kvinta-országok közötti tárgyalás után. A téma a pristinai döntés, miszerint betiltanák a dinár használatát Koszovóban.

Vučević: Szerbia békét akar
2024-01-21; 15:03

Minden katonai segítség, amelyet Pristina kap, veszélyt jelent Szerbia számára - nyilatkozta Miloš Vučević szerb védelmi miniszter a Prva Televíziónak.

Most

20:56, Frissítve: 07:18

Palicson is hódított a Semmelweis

Meghódította a mozikat Magyarországon a Semmelweis című film, erről tanúskodnak a magyar Nemzeti Filmintézet által még idén február közepén nyilvánosságra hozott adatok.

Népszerű

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.