A Németországot jellemző családpolitikával szemben "mi nem elvi vitákat folytatunk, hanem cselekszünk", és erősödik az érdeklődés a politikánk gyakorlata iránt - hangsúlyozta Novák Katalin Berlinben.
A magyar kormány a családi otthonteremtési kedvezményen (csok) keresztül már félmillió magyar ember otthonteremtését tudta segíteni - közölte Novák Katalin hétfői sajtótájékoztatóján.
A szervezet tagjai számos ország kormányzati, törvényhozási képviselői. A felkérést pénteken Lola Velarde, a testület ügyvezető igazgatója tolmácsolta.
Novák Katalin magyar család- és ifjúságügyért felelős államtitkár a rendezvény kapcsán elmondta, a cél az volt, hogy a kor legnagyobb kihívásáról, a demográfiáról beszéljenek.
A családok támogatása, megerősítése nem csak az anyagiakról szól, a gyermekvállalás, a családalapítás pedig kulturális és értékkérdés - hangsúlyozta Novák Katalin.
Az elmúlt időszakban több utca is aszfaltburkolatot kapott, töltetcserét hajtottak végre a szabadkai 1-es számú vízgyárban, valamint az ivóvíz és a szennyvízhálózat bővítésén is dolgoznak. A VMSZ ezt a munkát június 2. után is folytatná.
2024. május 15-én 16 óráig nyújthatják be névjegyzékbe vételi kérelmüket azok a magyar választópolgárok, akik sem Magyarországon, sem az Európai Unió más tagállamában nem rendelkeznek lakcímmel.
A hirtelen érkezett és tartósan magas hőmérséklet, valamint a csapadék hiánya továbbra is megnehezíti a termelők helyzetét - mondják a Zenta környéki gazdák. Jelenleg a kártevőkkel is fel kell venniük a harcot.
Életének 72. évében elhunyt Havasi János Herczeg Ferenc-díjas újságíró, szerkesztő - tudatta a család kedden az MTI-vel. Havasi Jánost a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. és az MTVA saját halottjának tekinti.
A Borussia Dortmund csapata jutott elsőként a labdarúgó Bajnokok Ligája döntőjébe. A német együttes az elődöntő visszavágóján is 1:0-ára győzött a Paris Saint-Germain ellen.
Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.