Pribojba látogatott a szerb elnök. Aleksandar Vučić látogatásának oka az ottani turizmus fejlesztése és a községgel való együttműködés fellendítése. A priboji gyógyfürdő területén most nyitottak meg egy új wellnessközpontot.
Predsednik Srbije Aleksandar Vučić posetio je Priboj, kako bi pomogao u rešavanju međunacionalnih tenzija, ali je pored toga govorio i o ekonomskim kretanjima u regionu.
Aleksandar Vučić, szerb államfő azért látogatott Pribojba, hogy segítsen megoldani a nemzetiségek közötti feszültségeket, emellett pedig a térséget érintő gazdasági fejlesztésekről is beszélt.
Egyebek mellett azzal vádolják, hogy egy ismeretlen személyekből álló csoport vezetőjeként szeptember 24-én Banjska területén a fellépésével emberek életét veszélyeztette.
Petőfi Sándor János vitéz című művéből készített alsós diákoknak interaktív előadást a Perem Magyar Színházi Egyesület. A mintegy félórás darabot Vajdaság-szerte láthatják majd a gyerekek.
A vonatok Szabadkán a teherpályaudvarról a gyalogos híd közvetlen lejárata mellett lévő vágányon, a Papp Pál utca felől a Lidl üzlettel szemben elhelyezett peronról indulnak és oda is érkeznek.
Vasárnap immár hatodik alkalommal szervezik meg Óbecsén a GastroFest gasztronómiai rendezvényt, amelyre 10 és 22 óra között várják a látogatókat az Erdőtelepítők Parkjában.
A nyugdíjasok mától duplán örülhetnek, hiszen mostantól érvényesek az új nyugdíjas kártyák, ráadásul 5,5 százalékkal emelkednek a nyugdíjak Szerbiában.
A szabadkai rendőrkapitányság munkatársai több minősített lopás, minősített lopási kísérletek és lopási kísérletek gyanújával letartóztatta az 1985-ös születésű Szabadka környéki J. K.-t.
Még csak 12 éves, de a világranglista 3. helyén áll korosztályában, miután Gyepükajánon 87 kilométeres távot teljesített, és felállította az új szerb junior női csúcsot Kádár Lara.