Megduplázza az újvidéki Szerb Nemzeti Színház programjaira szánt támogatását jövőre a tartományi kormány - mondta Igor Mirović. A tartományi kormány elnöke ma a színház vezetőségével tárgyalt.
Az Álmaim nevet viselő kötet bemutatóját ma délelőtt tartották Újvidéken. A könyv kiadását az újvidéki Vakok és Gyengénlátók Szervezete, illetve Újvidék önkormányzata is támogatta.
A legtöbben lakást keresnek, házat kevesebben. Az árak a csillagos eget is elérhetik. Nemrég 207 ezer euróért kelt el egy 125 négyzetméteres lakás, egy földterületért pedig 405 ezer eurót fizettek.
Az éjjel 11 óra körül tűz ütött ki az újvidéki ipari övezetben, az Enterijer Janković vállalat egyik csarnokában. Reggelre a csarnok szinte teljesen leégett.
A Báni palota mellett lévő útszakaszt a Vajdasági Szimfonikus Zenekar szombati koncertje miatt zárták le. A színpadot ma kezdték el felépíteni a sugárúton.
Az elmúlt két évszázad kutatásainak eredményét, valamint ismert magyar botanikuskutatók munkáinak vázlatát állították ki a Természetvédelmi Intézetben.
Újvidékre látogattak a moholi és a horgosi kisdiákok a Magyar Nemzeti Tanácsnak köszönhetően. A gyerekek megismerkedhettek a város múltjával és jelenével és a péterváradi várral is.
A helyszínt ma Igor Mirović, a Tartományi Kormány elnöke, Zorana Mihajlović, Szerbia közlekedési minisztere, valamint Miloš Vučević, Újvidék polgármestere is megtekintette.
Második alkalommal szervezték meg a Vajdaság Ízei fesztivált, amelyen hagyományos és innovatív jellegű ételeket kóstolhat a közönség. A rendezvényen szakácsversenyt is tartottak.
Belgrádból Budapestre repül a kínai elnök. Hszi Csin-ping péntekig tartó látogatása során kétoldalú politikai, gazdasági és nemzetközi kérdésekről tárgyal Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel és Sulyok Tamás köztársasági elnökkel.
Labdarúgás, röplabda, sakk – ezekben a kategóriákban mérhették össze tudásukat középiskolás diákok és egyetemi hallgatók Szabadkán. Sportnapot tartottak a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar hallgatói.
A stratégiai partnerség szintjéről a közös jövő szintjére emeli kapcsolatát Szerbia és Kína. Ez is elhangzott Hszi Csin-ping kínai és Aleksandar Vučić szerb elnök közös sajtótájékoztatóján Belgrádban.
Az elmúlt időszakban több utca is aszfaltburkolatot kapott, töltetcserét hajtottak végre a szabadkai 1-es számú vízgyárban, valamint az ivóvíz és a szennyvízhálózat bővítésén is dolgoznak. A VMSZ ezt a munkát június 2. után is folytatná.
2024. május 15-én 16 óráig nyújthatják be névjegyzékbe vételi kérelmüket azok a magyar választópolgárok, akik sem Magyarországon, sem az Európai Unió más tagállamában nem rendelkeznek lakcímmel.
Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.
Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.